gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Pécsi Ildikó 10 évig dolgozott az emlékiratain

    2020. december 8., kedd 15:46

    Halála előtt fogadott fiára bízta élete nagy fordulatait összefoglaló vallomásait Pécsi Ildikó – vér szerinti fián múlik majd, hogy megjelenhet-e a tervezett kötet.

    Pécsi Ildikó még életében szerette volna megjelentetni pályája fordulatait is bemutató emlékiratait, amelyen már tíz éve dolgozott. Halála előtt a fogadott fiára, L. Péterfi Csabára bízta ezeket a vallomásokat, de a vér szerinti fián, Szűcs Csabán múlik majd, hogy megjelenhet-e a kötet.

    Blikknek L. Péterfi Csaba azt mondta, „a félig kész kéziratait nekem adta át Ildikó. Ezenkívül még hangfelvételen rögzítettem azokat a történeteket, amelyeket nem maradt ideje papírra vetni. Attól függetlenül, hogy Ildikó rám bízta, a fia, Csaba döntése lesz, befejezzük-e vagy sem, de ő most – érthetően – a gyásszal van elfoglalva, nagyon megrendült, nem akar még ezzel foglalkozni. Ildikó szóban elmondta, hogy szeretné kiadni, de a halálával megváltozott a helyzet, hiszen a szellemi tulajdonával is a majdani örököse rendelkezik” – fejtette ki Péterfi Csaba.

    „Annyit elárulhatok, hogy a naplószerű kézirat Ildikó pályájáról, gyermekkoráról, szerelmeiről, csalódásairól, fia megszületéséről, a családról szól” – nyilatkozta L. Péterfi Csaba, aki 20 éve volt bizalmas és közeli barátja Pécsi Ildikónak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram