Nem nagy truvájKardos RóbertODEFarkas ÁdámKállai Ferenc
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 23., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pécsre érkezik a legsikeresebb magyar musicalek egyike, a Valahol Európában

    2021. október 8., péntek 07:13

    Október 9-én, Vidákovics Szláven rendezésében mutatják be a Valahol Európában című nagy sikerű musicalt a Pécsi Nemzeti Színházban. A pécsi előadás nem csak a háború borzalmairól akar szólni, sokkal inkább a világ elembertelenedéséről.

    Dés László zenéje, Nemes István dalszövege, Böhm György-Korcsmáros György-Horváth Péter szövegkönyve nyomán az idősebb generációnak ismerősen csengő dallamok, elhíresült szövegek köszönnek vissza Radványi Géza azonos című filmjének zenés változatában.

    A Valahol Európában a legsikeresebb magyar musicalek egyike, olyan dalokkal, mint a „Zene, az kell”, a „Mi leszek, ha …” és természetesen a címadó dal, a „Valahol Európában”.

    A mára már klasszikussá lett alkotás hősei – gyerekek és felnőttek – egyaránt példát adnak emberségből, szolidaritásból, hűségből, a szabadságba vetett hit erejéről, amivel méltóképpen emlékezhetünk meg mindazokról, akik életüket áldozták és áldozzák nagy ügyekért, vagy csak elszenvedői a történelemnek.

    A pécsi előadás nem csak a háború borzalmairól akar szólni, sokkal inkább a világ elembertelenedéséről. Simon Péter humanista zenész a gyerekektől kapja vissza az életbe vetett hitet. Így a tragikus történet mégis kiutat mutat a reménytelenségből.

    Valljuk, hogy a színház és az előadás erejével mindez megfordítható, és visszanyerhetjük emberségbe, toleranciába és segítőkészségünkbe vetett hitünket.
    Remélni akarjuk, hogy sok Simon Péter él ma közöttünk.

    Egy kultikus musicalről:

    Valahol Európában háború dúl. A feltépett országutakon otthontalanul, lerongyolódott, árva kölykök menekülnek a pusztulás elől. Hordákba verődve rabolnak, fosztogatnak, hogy ételhez, vízhez jussanak. Az egyik hordát egy lebombázott nevelőotthonból szökött, nyurga fiú vezeti. Semmije nincs, még a nevét is elrabolta tőle a háború. Társai Hosszúnak szólítják.

    A történet elején nem gondol senki másra, csak saját életét próbálja menteni. Ám ahogy egyre többen követik, megérti, hogy a “kizökkent idő” nem kívánt szerepet osztott rá: neki kell vezetnie társait, akiknek életéért – ha tetszik, ha nem – immár felelősséggel tartozik.

    Az előadásban mások mellett Császár Gellért, Szalai Benjamin Huba, Telek Samu, Kecskeméti Bence Odin, Vásárhelyi Péter, Radák Samu, Szabó Bertalan, Vilmányi Kiss Sámuel, Takaró Kristóf, Reider Péter, Arató Ármin, Győrfi Anna, Stenczer Béla, Götz Attila lép színpadra.

    Gyerekcsapat: Amrich Márk, Bakó Bianka, Berentés Anna Lujza, Codeluppi Livio, Éva László, Fazekas Fruzsina Lenke, Filákovity Mirna, Jakab András Barnabás, Korom László, Kosztolányi Róza Viola, Kovács Kevin Tamás, Lantos Gergely, Lukács Sándor Botond, Mikei Darinka, Németh Gergő, Periskics Petra, Szamosi Benedek, Szántó Dániel, Szieberth Emma.

    A koreográfiát Vincze Balázs jegyzi, a jelmezeket Pilinyi Márta, a díszletet Bátonyi György tervezte. A rendező Vidákovics Szláven.

    A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft.-vel kötött megállapodás alapján kerül bemutatásra.

    Forrás: Pécsi Nemzeti Színház, Pécsi Stop

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka