Peller Károly családi musicaljében tért vissza a színpadra Vágó Zsuzsi

Egy évvel a nyíregyházi előadássorozat után, a RaM-Art Színházban mutatták be Peller Károly rendezésében a Tersánszky Józsi Jenő népszerű művéből készült Misi mókust. A musical a magyar operett napján, október 24-én került színre, az előadás egyik főszerepét pedig Vágó Zsuzsi játssza, akit ikerlányai születése óta most először láthat szerepben a közönség.

Nagy sikerrel, dupla előadással debütált Budapesten, a RaM-Art Színházban Peller Károly családi musicalje, a Misi mókus. A darab, melyet a fővárosban új szereposztásban mutattak be, ezúttal kicsit másképp szólal meg, ugyanis az alkotók Nyitrai László zeneszerző segítségével néhány dalt kibővítettek, egy-egy jelenetet pedig újraalkottak az eredetihez képest. A színpad adottságainak köszönhetően ráadásul a táncos és tömegjelenetek még látványosabbak lettek. A darab üzenete azonban változatlan: mindenki egyformán értékes, és nem szabad kiközösíteni senkit pusztán azért, mert valamiben más, mint a többiek.

Az alkotók a musical színrevitelénél különösen figyeltek arra, hogy minél több korosztályt megszólíthassanak, így nem csupán a gyerekeknek, de a szülőknek és nagyszülőknek is kellemes kikapcsolódást nyújt.

Tarlós Ferenc, aki az eredeti változatban Misi apukáját alakította, ezúttal Misiként is bizonyít, Cseh Dávid Péterrel váltott szereposztásban játsszák a különc erdőlakót, aki az őt ért sorozatos bántások miatt elszökik, útja során pedig különböző kalandokba keveredik.

A mókus az örökké termő fát keresi, amelyről Szajkó néni mesélt neki, ám a megpróbáltatások során rájön, hogy nem feltétlenül jobb egy hívogató távoli vidék, mint a megszokott otthoni környezet. Szajkó néni szerepében Kékkovács Mara mellett Vágó Zsuzsival is találkozhat a közönség, aki ikerlányai születésekor egy kis időre elköszönt a színpadtól. És bár az utóbbi hónapokban a nézők egy-egy musical gálán már találkozhattak vele, előadásban most láthatták először.

„Nagy öröm volt számomra, amikor Karesz fölkért Szajkó néni szerepére. Egy igazán remek, csupaszív csapat vitte színre ezt a mély mondanivalóval bíró előadást” – mondta a visszatérésről Vágó Zsuzsi, aki nagy izgalommal készült a szerepre. „Abban hiszek, hogy ha a szeretet és a tisztelet a mozgatórugója egy produkciónak, akkor valami különleges plusz töltettel lesz gazdagabb az előadás, mint itt a Misi mókusnál is” – tette hozzá.

A szereplőgárda többi tagja sem ismeretlen a színházszerető nézők előtt, hiszen a Bumbát alakító Gábor Márkó, a tanítónőt játszó Siménfalvy Ágota, a több szerepben is feltűnő Horváth Dániel, Vígh Gergő, Pacskó Dorka, Oláh Béla, Becz Bernadett, vagy Braga Nikita számos budapesti és vidéki színházban megfordult már. 

A Misi mókus a premiert követően idén még négy alkalommal látható a RaM-Art Színházban, november 2-án, illetve december 17-én. Jegyek a jegy.hu-n válthatók, további információk pedig a www.misimokusmusical.hu oldalon érhetők el.

Jegyvásárlás: https://propellerteam.jegy.hu/

Fotók: Szobonyai Patrícia