Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Peller Károly kapta az első Rátonyi Róbert-díjat

    2023. április 2., vasárnap 10:20

    Március 31-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban vehette át Peller Károly, a Budapesti Operettszínház művésze az elismerést, amelyet Rátonyi Róbert szellemiségéhez méltó kiemelkedő művészi munkájáért ítéltek oda. A díjat nemcsak színész kaphatja meg, hanem bárki, aki a művészvilágban olyan alázattal és elhivatottsággal tevékenykedik, mint a névadó – adta hírül a Papageno.

    Peller Károly 1979-ben született Budapesten. 1998 óta a Budapesti Operettszínház egyik vezető szólistája.

    Ezzel párhuzamosan marketing- és reklámmenedzseri képesítést szerezett. Részt vett Oleg Tabakov(RUS) és Daniel Mesguich (FR) színészmesterség kurzusain. 2006 és 2009 között a bécsi Volksopervendégszólistája volt. Fellép prózai, operett és musical szerepekben is. Szerepei nagy részét németül is játssza. 2016-ban végezett a Kodolányi János Főiskola Kommunikáció és médiatudomány szakán, Kommunikátor (üzleti kommunikáció specializáció) képesítéssel. A diplomamunkáját A Budapesti Operettszínház marketing kommunikációjának elemzése – különös figyelemmel az online felületretémájában írta. 2016-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem Drámainstruktor szakszínjátékos szakirányán. Primadonnának születni kell? címet viselő szakdolgozatában az operett műfajáról, annak tanítható és nem tanítható részeiről, képzési intézményeiről írt. Mesterdiplomáját 2018-ban a Károli Gáspár Református Egyetem Színháztudomány szakán szerezte és vált ezzel okleveles bölcsésszé, egyetemi évei zárásaként a János vitéz, a nemzeti operettünk múltját és jelenét kutatva.

    2002-ben Nivó-díjat kapott, 2003-ban a Marsall-botot, az évad legígéretesebb tehetségének járó díjat vehette át. 2004-ben a magyar kritikusok „az évad legjobb mellékszereplője“ díjra jelölték Eszenyi Enikő Bál a Savoyban című operett rendezésében, Celestine megformálásáért. 2011-ben az „Év operett színésze“ volt. 2012-ben és 2014-ben Csillag-díjat kapott. 2018-ban az évad karakterszereplőjének járó Honthy-díj-at vehetett át Székely Kriszta Kékszakáll című Offenbach operett rendezésében, Popolani megformálásáért. 2018-ban és 2019-ben is átvehette a Karinthy Színház Közönségdíját, mint a legkiemelkedőbb színész az Apa megformálásáért a Tanár úr, kérem!-ben.

    Bóni szerepét játszotta Baden-Baden-ben, 2005-ben a Südwestrundfunk (SWR) televíziós társaság által készített a Die Csárdásfürstin című operettben. Szintén Bóni szerepét énekli A Csárdáskirálynő magyar és német nyelvű cd felvételén. Résztvevője a Kálmán Imre jubileumi CD kiadványának. 2009-ben jelent meg EZ OPERETT! című albuma, amely előkelő helyen szerepelt a MAHASZ toplistáján. Ezt követte 2011-ben az EZ OPERETT 2. – KETTECSKÉN című CD, mely szintén nagy siker hozott. 2013-ban az EZ KARÁCSONY! című albumával kilépett az operett műfajának kereteiből is. 2017-ben újra az operett műfaját népszerűsítette az Operett slágerek – Sláger operettek CD-vel. A Karinthy Színház siker musicaljének, a Tanár úr, kérem!-nek CD felvételének létrejöttét nem csak szereplőként, de producerként is jegyzi. 2020-ban egy hiánypótló CD-vel jelentkezett Hosszú az éjszaka… – Eisemann Mihály slágerei címmel.

    Rendszeresen foglalkozik a Budapesti Operettszínház művésziskolájának, az Operett Akadémiának, jelenleg pedig a Pesti Broadway Stúdió növendékeivel. 2013 óta az Országos Musical és Operett Kurzus felkészítő tanára.

    Több rendezés és koreográfusi munka is áll a háta mögött. Rendezői munkái közül kiemelkedik a Tatabányai Jászai Mari Színházban 2012-ben A régi nyár, valamint a Szegedi Nemzeti Színházban2019-ben rendezett Mágnás Miska című operett produkciója. A Budapesti Operettszínházban bemutatott Oszi Boszi, a repülő nagyanyó című „mese-só”-t nem csak rendezőként, de íróként is jegyzi. 2019-ben a Debreceni Csokonai Színházban került bemutatásra Kálmán Imre: Csárdáskirálynőcímű operettjének legújabb változata, amelynek átdolgozásához a jogtulajdonosok és az örökösök a legnagyobb elismeréssel gratuláltak. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház felkérésére 2022-ben családi musicalt írtak Tersánszky Józsi Jenő Misi mókusából Nyirtai László zeneszerzővel és Cseh Dávid Péter dalszövegíróval.

    2001 és 2018 között a Budapesti Operettszínház Közalkalmazotti Tanácsának elnöke volt. 2014-től a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram