A Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatta először a közönség Pelsőczy Réka Budapestjét, azaz a Budapest, Te című zenés, táncos előadást. A Pelsőczy Réka által rendezett kalandos városnézéshez ősztől a Belvárosi Színházban csatlakozhat a nagyérdemű. Ennek kapcsán kérdezte a Hang.

„Amikor Orlai Tiborral azon gondolkodtunk, hogy idén nyáron milyen szórakoztató előadást rendezzek, eszembe jutott, hogy most megvalósíthatom régi vágyamat, azaz a nosztalgikus, édesbús budapesti dalokat ütköztethetem a mai főváros zajos, benzingőzös és ellentmondásokkal teli hétköznapi világával, melyben a kortárs írók műveit felhasználva közvetve arról is mesélhetek, hogy milyennek látom én ezt a gyönyörű és sebzett várost, mely szépségeivel és árnyoldalaival együtt születésemtől fogva az életem része: az én Budapestem is” – mesélte a Hangnak Pelsőczy Réka.

A színész-rendező Budapesten született, édesapja Pelsőczy László színész, édesanyja Szurdi Éva keramikus, nevelő apukája Márta István zeneszerző. Réka már kamaszként naplót vezetett színházi élményeiről, naponta írta, hogy mit látott és hol, hétvégén pedig megesett, hogy nemcsak az estét, de a délelőttöt is teátrumban töltötte.

„14 lehettem, amikor azt álmodtam, hogy kinézek a Felszab téren az ablakon, és egy nagy teraszon (ami egyébként nincs) ott állnak a Katona színészei: Szacsvay László, Udvaros Dorottya és a többiek, és integetnek nekem. Iszonyú boldog voltam álmomban, mindaddig, amíg nem kezdték el kérdezgetni, hogy ki is az én apukám. És aztán mondták: ja, igen, a Márta István. Itt elromlott az egész, mert álmomban az is kiderült, hogy ő rendezte nekem ezt az egészet, ajándéknak szánta, hogy boldog legyek” – mesélte a Hangnak.

„A Főiskolán az éjszakai próbák után a Maciba jártunk enni (később Rákóczi pékség), itt mindig voltak majonézes saláták és éjfélig nyitva volt. A tanítványaim már a Roniba jártak és ott van még a Club 96 , az általunk csak Pizzinek nevezett pizzéria is, ahol máig kint vannak a fiatalkori fotóink a falon. A sors úgy alakította, hogy diploma után teljesült az álmom és a Katona társulatának tagja lettem, így ugyanúgy, ahogy gyerekkoromban, most is a Felszab térről (Ferenciek teréről) megyek át Budára, illetve csorgok vissza a Gellérthegyről, ha a színházba igyekszem. Számomra Pest és Buda egyformán fontos, nagyon kell nekem mindkettő. Szeretem, és hálás vagyok, hogy van kertünk és zöldre néznek az ablakaim, és sétálhatok a fiam kutyájával a hegyen, vagy jógázhatunk Jordán Adéllal és Péter Katával a Váralján, de közben imádom Pest városiasságát, kulturális pezsgését. Nagyon aggaszt viszont a sok szemét és a környezetszennyezés, hogy pazarlóan élünk, legyen szó a papír és műanyagpoharakról, a le nem kapcsolt villanyokról, vagy a feleslegesen folyatott vízről, talán ezért is lettem a Katona zöld nagykövete. (…) Lehet, hogy néha szorongok a Blaha Lujza téren, mert bűntudatom van azokkal szemben, akiknek esélyük sincs a méltó életre és megesik, hogy kínosan fojtogat a közélet, de Budapest az egyetlen város a Földön, ahol otthon érzem magam.”

A teljes interjú a Hangban olvasható.