Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 18., csütörtök
    banner_bigBanner3

    Pelsőczy Réka: „Nem akarok részt venni abban a tébolyban, amit magam körül látok”

    2022. december 18., vasárnap 15:33

    A Katona József Színház Kamrájában december 16-án mutatták be a Magányos embereket, amely Gerhart Hauptmann Magyarországon soha nem játszott drámája alapján készült Tarnóczi Jakab rendezésében. Egy magyar család, illetve négy, önálló életét éppen elkezdő fiatalember néhány napját, összezártságukból eredő konfliktusaiknak a stációit láthatjuk. Az anya szerepét játszó Pelsőczy Rékával beszélgetett a 24.hu.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    A színlapon írottak szerint az előadás a színészek improvizációjára épül. Erről szólva színésznő úgy fogalmazott: „A próbafolyamatot egy, a Hauptmann-darab első részére rímelő improvizáció előzte meg, ami szeptemberben volt. Rajkai Zoltánnal játsszuk a szülőket, és először kettőnket hívott be Varga Zsófi dramaturg és Tarnóczi Jakab rendező. Tulajdonképpen a szerepeket járták körül velünk. Az volt a kiindulópont, hogy vidéken lakunk, és megkérdezték, miért. Elmondtuk. Megkérdezték, mivel foglalkozunk, válaszoltunk… (…) A szereplők, a család, mint téma, a viszonyrendszer, a történet maradt, csak azáltal, hogy mi játsszuk itt és most a saját szavainkkal, felmerül egy mai család, a fiatal és a középgeneráció összes aktuális problémája. Kialakítottuk a saját magyar történetünket. Felismerhetően megjelenik mindaz, ami bennünket foglalkoztat, ami gondot okoz, amilyen zenéket hallgatunk, a trendek, a divatok. (…)

    Nagyon-nagyon élveztem az improvizációkat. Olyan ez a próbafolyamat nekem, mintha az orvos írta volna fel. Izgalmas szembesülés is, mert a szerepbeli anyalét a saját anyalétem erős tükre. Néha azt érzem, hogy borzalom az a nő, akinek a bőrébe bújok, de szerencsére tudok nevetni magamon, van ebben valami felszabadító” – mesélte Pelsőczy Réka.

    Azt is hozzátette: „Sokkal jobban érdekel a kutakodás, a valami felé való törekvés, mint az, hogy bevált panelekkel biztosra menjünk. Olyan színházat teremtünk most együtt, amilyet mindig is szerettem volna, de nem tudtam volna így megcsinálni. (…) Dömötör András Káli holtakja is új utakon jár, Székely Kriszta is friss, üdítő szemléletet visz a darabokba, és a Jakab rendezte Isten, haza, család világa is teljesen új volt számomra. Vágytam erre. Mindig fontos dolgokról beszéltünk-beszélünk, jó rendezéseink, jó színészi alakításaink voltak-vannak, de régóta vártam, hogy formailag megújuljunk.

    Ahogy minden színház, a Katona is keresi az utat, de nem mi, hanem a fiatalok fogják megmutatni, hogy merre felé kell gondolkodni. Amit Jakab ösztönszerűen behoz a mostani előadásunkba – például a zenei világot –, nekem eszembe se jutna, mert ez nem az én anyanyelvem. Ahhoz, hogy bevonzzuk a fiatalokat a színházba, az ő nyelvükön kell beszélni. Ezt fiatal rendezőink tudják igazán.”

    Pelsőczy Réka arról is beszélt, sok mindenre mond nemet: „Az, hogy heti négy előadás helyett egy-kettőt játszom, így alakult, a sors vagy a Jóisten intézte így. Nekem most az önmagammal való találkozás a legfontosabb. Mindenki hajt, küzd, izzad, tör, sőt, törtet előre. Nincs idő megállni, együtt lenni. Én már nem szeretnék így élni, nincs bennem késztetés, hogy mindenáron elérjek valamit. Azt érzem, hogy ott vagyok, ahol kell, nem kell máshol lennem, és semmi mást nem kell akarnom, csak azt, hogy ne vegyek részt abban a tébolyban, amit magam körül látok. (…)

    Ha szerényebb megélhetéssel jár is, próbálok csak olyan dolgokat vállalni, amiket értékesnek gondolok, és szinte ingyen is megcsinálnék. Nincs más választásom. Annyira rosszul éreztem már magam, hogy muszáj volt megállnom.”

    Az interjúban arról is szó esett, hogy milyen a közérzete, milyen felismeréseket hozott az élet az utóbbi időben: „Sokáig azt hittem, hogy ugyan gondokat, olykor tragédiákat hoz az élet, de egyszer majd minden jó lesz. Megrázó felnőttkori felismerés volt azzal szembesülni, hogy nemhogy nem lesz minden jó, de egyre több a fájdalom, a veszteség, most is úgy érzem, hogy a saját magamon tapasztalt romlás a körülöttem lévő világban is hatványozottan megjelenik. Szorongató időszak ez. Aggódom a szeretteimért, hálás vagyok azért, hogy élünk, hogy együtt lehetünk, és minden nap érzem, hogy ennek bármikor vége lehet.”

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram