gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    Péntek 13 – Peller Károly szerzőként és rendezőként debütált a Velencei tónál

    2020. július 27., hétfő 08:00

    Évek, sőt talán évtizedek óta az operett szerelmese Peller Károly. A Budapesti Operettszínház művésze mindent tud erről a műfajról, ismeri az összes darabját, sőt nemrég maga is írt egyet.

    A Péntek 13 című darabot szombaton mutatták be a kápolnásnyéki szabadtéri színpadon, ahol Peller nem csak szerzőként és rendezőként is debütált.

    Az előadás eredetileg vizsgadarabnak készült egy évvel ezelőtt, közönség előtt most először játsszák majd.

    – A darabban a Pesti Broadway Musical Stúdió volt növendékei játszanak. Mivel ez az osztály inkább musicalekkel foglalkozott, amikor a vizsgaelőadásra készültünk, egyből kizártam a klasszikus operetteket, például a Lehár-darabokat, mert azok másfajta énekstílust igényelnek. Éppen ezért a harmincas évek slágerdarabjaira, Eisemann Mihály műveire esett a választásom – árulta el a Magyar Nemzetnek Peller Károly.

    Először arra gondoltam, írok néhány bevezető mondatot az Eisemann-dalok elé, de aztán szépen lassan összeállt a fejemben egy történet. Egy héten át gondolkodtam a karaktereken és a konfliktusokon, aztán leültem, és egy este alatt megírtam az egészet – tette hozzá a színművész, aki azt is elmondta, hogy azért is volt nagy élmény számára a végzős osztállyal együtt dolgozni, mert véleménye szerint az operett műfaja a fiatalokon keresztül tud megújulni.

    „Az elmúlt időszakban számos turkálóban, vásáron jártam, hogy megtaláljam a megfelelő ruhákat és tárgyakat. Az egész bemutatót saját vállalkozásban csinálom, és szeretném megmutatni, hogy az operett nem kell, hogy poros és öreges legyen. Szerintem ez a legszemtelenebb színházi műfaj, ha jól csinálják. Az operett beszól mindenkinek, pimasz, és ami a legjobb, hogy a szerelemről szól” – fejtette ki a színész-rendező.

    Elárulta, hogy a darab megírásakor elsősorban azt az Oszvald Marikától származó mondat tartotta szem előtt, ami a darabban is benne van: vagyis hogy az operett megmutatja, hogy az élet milyen lehetne, ha nem rontanánk el.

    Forrás: Magyar Nemzet, Blikk, Csajághy Laura Színpad

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram