Peremartoni Krisztina: “Mindenben van gyönyörűség”

Peremartoni Krisztina húsz évig volt színésznő, majd elhagyta a pályát, és újabb húsz évig Amerikában élt. Nemrég hazatért, de sokat utazik. Erről is mesélt Gáti Katalin Teodórának a Kultúra.hu oldalán.

Arról szólva, hol tart most a pályán, Peremartoni Krisztina elmondta:

“Mivel annyi minden más is érdekelt, nem voltam lelkileg kiszolgáltatva annak az ideának, hogy színész legyek. Egyszer, A hinta című Lackfi-darab kedvéért, amit Galgóczi Judit rendezett, visszajöttem Magyarországra, de borzasztó nehéz volt 14 év után újra bejáratni egy „izmot”, amitől már elbúcsúztam” – mesélte a színésznő.

“Az élet érdekel; az, hogy mi történik a világban. Hogy az emberek miért ilyenek itt és olyanok ott. Nyilván az is utazás, hogy emberi formában járom a kék bolygót, és kutatom a titkait. Azt már biztosan értem, hogy mindent nem érthetek, amit azonban fel lehet csipegetni, azt mindenféle formában szívesen kóstolgatom. Az utazásaim a félelem fogalomkörével vannak összefüggésben, mert az ember gyerekként, majd fiatalként ugyan sokáig nem fogalmazza meg, de valójában egész életében a halálfélelemmel birkózik. (…) Nem akarom felforgatni a világot, nem akarok karriert. Az élet egyszerű, és nem tudom, mi és hol teszi ennyire komplikálttá. Ha utazol, minden kirekesztés fájdalmassá válik, hiszen látod, hogy mindenben van gyönyörűség, mindegyik kultúra halálosan izgalmas, csodálatos” – vallja a színésznő.

Peremartoni Krisztina leadotó: Városmajori Szabadtéri Színpad

Gáti Katalin Teodóra izgalmas interjúja itt olvasható.