Péterfy Borit arra kérte az Elle Magazin, hogy a generációs különbségek kapcsán fogalmazza meg gondolatait reményeiről, tapasztalatairól „Ellenművészek” címmel.

A” szüleink háborús gyerekek voltak, az 50-es években nőttek fel, a nagyszüleink akár két világháborút is átéltek – na, ehhez képest mi egy szerencsés generáció vagyunk: béke, boldogság, rendszerváltás, halleluja! Mire mi kamaszodni kezdtünk, már rengeteg csatát megvívtak a nők, és semmit nem éreztünk abból, hogy nőként ne lehetne bármit elérni az életben. Fantasztikus történetek vannak a saját családomban is, már a színésznő nagyanyám is egy független, önálló nő volt, én pedig 16 éves koromban hozzáköltöztem. Ezzel a mintával, ebben a művészcsaládban bennem már fel sem merült, hogy ne lehetnék én is önmegvalósító, karrierista nő” – írta Péterfy Bori, aki még látta, hogyan működik egy diktatúra.

Saját bevallása szerint: „Elképesztően inspiráló volt, hogy egy ilyen rendszer ellen lehettünk művészek – számunkra a kommunizmus csodás, kifogyhatatlan aranybánya volt. Aztán a rendszerváltás hihetetlen kreatív energiákat hozott felszínre a szabadsággal. Rengeteg csodálatos társulat alakult, sokkal kisebb igényekkel éltünk, sokkal kevesebb pénzből, és sokkal szenvedélyesebben tudtunk fókuszálni akár egy színházi műhelyre is. Végre Európába kerültünk, végre kinyílt a világ.”

„Láttuk, milyen az, amikor virágoznak a szellemi műhelyek és virágzik a kultúra, formálódik a közízlés. A kulturális és színházi élet jelenlegi lábbal tiprása ehhez képest fájdalmas fordulat. Abban reménykedem, hogy az életem utolsó aktív szakaszát majd újra egy olyan országban élhetem le, ahol békés és gondolkodó emberek élnek együtt egymással, és nem a gyűlölet irányít mindent” – teszi hozzá az alkotó.