Tenki RékaZoltán ÁronThuróczy SzabolcsPataki Ági
  • facebook
  • instagram
  • 2024. október 14., hétfő
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Péterfy Bori: „A színpadon vagyok felszabadult, ott érzem magam otthon”

    2022. április 18., hétfő 19:08

    Péterfy Bori tollat ragadott, pontosabban elmesélte az életét tollforgató barátjának, és együtt megírták a Borikönyvet, amely áprilisban került a polcokra. Ennek kapcsán kérdezte a Kultúra.hu.

    A teljes interjú ITT érhető el.

    „Azért vágtam bele, mert valaki váratlanul inspirált. Tóth Júlia Évával akkor találkoztam először, amikor interjút készített velem, és annyira jólesett a vele való beszélgetés, annyira mély hatást gyakorolt rám a személyisége, a vibrálása, az egész lénye, hogy rögtön megkedveltük egymást. Nagyon jó emberismerő vagyok: rögtön megérzem, ha valakivel passzolok. Éva elmesélte, hogy egy zenekarról tervez könyvet írni, nekem pedig viccesen kicsúszott a számon, hogy miért nem csinálunk rólam egy könyvet. Mire ő azt mondta, hogy ez milyen jó ötlet. A kis ötletkavics elgurult, görögni kezdett, majd kőtömbként leért a völgybe, és jelenleg a kiadóba tart” – mesélte Péterfy Bori.

    „Az első perctől úgy hívtuk magunk között, hogy „trashbook”, amiben az életem drámái, őrületei és fontosabb eseményei szerepelnek, de mégsem klasszikus könyv, hanem amilyen az én személyiségem: kaotikus és megfoghatatlan. (…) Nem egy életrajzi könyv, de a linearitását végül nem törtük meg, végigvonul benne az életem sztorija a születésemtől mostanáig; lepereg, hogy milyen fontos dolgok történtek velem. Kihagyhatatlan volt leírnom, hogy a dalszövegek születése, az alkotás folyamata hogyan folyik össze az alkotó személyiségével, vagyis velem. Mindig kérdezgetik tőlem, ki az a Péterfy Bori valójában, és erre soha nem szeretek válaszolni. Magamat a színpadon, a koncerteken, az előadásokon, vagyis a kreativitáson és az alkotáson keresztül nézem. Amikor le kell jönnöm a színpadról, elvagyok, teszem a dolgom, élem az életem – a gyereknevelés, a család, a szerelem nyilván fantasztikus dolgok –, de alapvetően a színpadon vagyok felszabadult, ott érzem magam otthon, biztonságban. Ott szeretek lenni a legjobban” – mesélte a színésznő, aki úgy véli: azzal, aki ennyire erre született, és ilyen odaadó az előadó-művészet iránt, nem könnyű.

    A felvetésre, miszerint szuper feleség és anya, úgy nyilatkozott: „Sok szó esik a könyvben arról, hogyan működik egy ilyen típusú anya. Egyáltalán nem úgy élek, ahogyan a világ rendje megkívánná, ami ahhoz igazodik, hogy az emberek napközben dolgoznak, és délutántól otthon vannak, együtt töltik az estét meg a hétvégét. Amíg kicsi volt a gyerekem, én is nagyon sok munkáról lemondtam, hogy minél több időt tudjak vele tölteni, de mostanában, főleg a Covid óta egyre több feladatot vállalok, sokszor este is, éjszaka is, hétvégén is dolgozom, teljes összevisszaságban élem az életem. Hiába feszülök meg annak érdekében, hogy a maximalista életfelfogásommal mindenhol tökéletes teljesítményt nyújtsak, nem lehet, mert rádől az emberre. (…) Dőlt is már, de valahogy mindig megtartjuk. Nagyon igyekszem. A gyerek csodálatos” – szögezte le Péterfy Bori.

    Arról is beszélt, hogy a Covid idején hiányzott a heti rendszeres fellépés, ami elképesztő energialeadással járt, és hozzátett a kondijához: „A hitvallásom egy kínai mondás: „Egyél feleannyit, szeress kétszer annyit, és légy hálás.”

    A teljes interjú ITT érhető el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram