Az egyformaság unalmas – vallja az énekesnő, aki szereti, ha koncertjein a közönség is kilép a komfortzónájából. A rock and roll amazonjával a dalok születéséről, a lelkek találkozásáról és a belső hang követéséről is beszélgetett a Nők Lapja.
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.11.22 – 20,21,22. oldal
Most jött ki a Mesterjátszma című film, amelyben ő is szerepel. Egy foglyot azzal próbálnak megtörni, hogy nem érintkezhet senkivel. Ahogy telik az idő, a férfi egyre jobban szenved a magánytól. A kérdésre, őt mennyire viseli meg az egyedüllét, Péterfy Bori elárulta:
“Gyerekkoromban remekül elvoltam egyedül, de ez a képességem az évek során valahogy eltűnt. Nyilván a két szakmám, a színház meg a zenekar is olyan, hogy mindig csapatban dolgozom. Persze, sok munkát egyedül kell elvégeznem, például amikor szöveget tanulok, dalszöveget írok, ám az idő többi részét szeretem társaságban tölteni. De most, hogy éppen széthullott a családom, ezt próbálom egy kicsit átértékelni magamban. Az élet sokszor kényszerít egyedüllétre, szóval biztos, hogy van vele valamilyen feladatom.”
A filmben a fogoly szerez egy sakk-könyvet, megtanul játszani, és addig sakkozik saját magával, amíg végül a személyisége kettéhasad. Arról szólva, erről mit gondol, kifejtette:
“Az alapötletet Stefan Zweig Sakknovellája adta, ami teljesen más korban játszódik. Én inkább azon keresztül tudok ehhez csatlakozni, hogy a színpadi létezés és a sok szerep bennem olyan érzéseket vált ki, hogy több személyiségből állunk, és ezeket össze kell hangolnunk. (…) Ahogy öregszem, egyre jobban látom, hogy egyszerűen vannak emberek, akik a világ rezdüléseire sokkal érzékenyebben reagálnak, mint mások. Néha irigylem is azokat, akik remekül elvannak a normális valóságban. Súlya van mindennek, ami körülvesz. Ez persze állandóan gerjeszti a kreativitást is, hogy minden ihletforrás, minden jel, ami üzen valamit.”
A felvetésre, miszerint van, aki ezt a jelenséget úgy éli meg, hogy egy bölcsebb erő irányt mutat neki a mindennapokhoz, Péterfy Bori elmondta:
“Sajnos én ritkán hallgatok a belső hangjaimra. Ha az embernek huzamosabb ideig olyan társa van, aki ezekre a dolgokra nem nyitott, akkor egy idő után elhiszi, hogy az intuíciója csupán a szorongás jele, és figyelmen kívül kell hagynia, csak hogy megfeleljen az elvárásoknak. De most már szeretném ezt szépen visszaépíteni, hogy az erős megérzéseimtől ne féljek, hanem ajándéknak tekintsem őket.”
A színész-énekesnőt arról is faggatták, mi lehet az oka annak, hogy rengetegen és nagyon szeretik:
“Az önazonosság és az őszinteség szerintem nagy erő. Az biztos, hogy én soha nem utánoztam senkit, és ez akár erény is lehet abban a világban, ahol megnyitjuk a telefonunkat, és ömlenek a videók arról, hogyan kell öltözni, sminkelni, énekelni, viselkedni. Az egyformaság unalmas, inkább felvállalom, hogy megosztó vagyok, még azt is, hogy sokan nem szeretnek. Mert közben meg én is erőt merítek abból, hogy belőlem erőt merítenek.”
Amikor a rádióban elkezdték játszani a dalaikat, valaki azt írta róla, hogy a hazai popszakmából nagyon hiányzott egy ilyen típusú női karakter. Ennek kapcsán Péterfy Bori kifejtette:
“A zenekar elindulása egybeesett a társadalmi változással, ami más országokban már jóval előrébb tart, de azért legalább nálunk is elindult. Miközben a nők ugyanúgy dolgoztak, mint a férfiak, hivatalosan még mindig abban a szerepkörben ragadtak, hogy az ő feladatuk a háztartás vezetése és a család ellátása. És amikor erős női karakterként megjelentem egy zenekar élén úgy, hogy mellette színészkedtem, később még gyereket is neveltem, az egyfajta lázadás volt, hogy ezt igenis meg lehet csinálni, ebben nincs különbség férfi és nő között. Persze továbbra is azt érzem, hogy ezt a szakmát űzni százezerszer nehezebb nőként. Kevés olyan sikeres nő jut eszembe, akinek igazán harmonikus a magánélete.”
A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
Nők Lapja 2023.11.22 – 20,21,22. oldal