Péterfy Bori: „Ez az egy életem van, ki kell maxolni művészileg”
2021. június 3., csütörtök 06:07
Péterfy Borit a WMN kérdezte a róla készülő könyvről, a pandémiáról és arról, milyen színházi előadásokban vesz részt mostanában.
A kérdésre, mit jelent számára, hogy minden elvész hirtelen, ami addig mozgatta és éltette, Péterfy Bori elmondta: ‘Bizonyos szempontból az elején még élveztem is a leállást, mert soha nem engedtem volna meg magamnak, nyáron sosem nyaralok a fesztiválok miatt. (…)
Mindig azon pörgök, hogy mit kellene ehelyett csinálnom inkább, görcsöltetem magam, hogy nekem ez az egy életem van, és azt ki kell maxolni művészileg, a magamra mért feladatköröket el kell végeznem.
De nyilván úgy éreztem, hogy elveszteném a családomat, ha nem adok magamból oda is ugyanennyit. Ez azért egyfajta harc, és így a hirtelen jött leállás tulajdonképpen ajándék is volt. Az elejét jól ki tudtuk használni, akkor csináltuk meg a Szikracímű lemezt, tehát én rögtön át tudtam fordítani kreativitásba, amit egy globális sokkhelyzetnél, és mindenféle traumánál elvár egy művész önmagától. Nem is lehetne másként elviselni, ha az ember ezt nem önti valamilyen formába.”
Péterfy Bori próbált is, Péterfy Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz! című könyvéből készült színdarab: „Mondtam Évukának viccesen: „Nem elég, hogy itt a világvége, mindent elvesztek, de éjjel-nappal tanulom ennek az abuzált kislánynak a borzalmasan nyomasztó szövegét is…” Volt az egészben valami abszurditás, de az is csodálatos előadás lett, és még épp be is tudtuk mutatni, háromszor-négyszer játszottuk ősszel, ami egy picike ajándék volt.”
Maximalizmusáról szólva úgy fogalmazott: „Olyan szerencsés és izgalmas szakmai pályám volt, olyan szuper produkciókban, szuper emberekkel dolgoztam, szinte már mind legendák: Pintér Béla vagy a Krétakör, Mundruczó Kornél, Schilling Árpád… ezek már rég a múlthoz tartoznak, de mindannyian elképesztő helyen lesznek a magyar színháztörténetben. Szóval azt éreztem, hogy miattuk sem adhatom lejjebb. (…) Eközben nagyon érdekes változások történtek, amit az SZFE-ügy megkoronázott… Most az van, hogy nem számít már a művész a társadalomban.
A legnagyobb színészeknek is tizedannyi követőjük van, mint, mondjuk, egy influenszernek. Erre jött a színházak totális kifosztása, a zenei élet kifosztása, megszűnt a lemezeladás, megszűnt az underground zene rádiós játszása.
Egyre szorult a hurok: „Ha pénzt akarsz keresni, akkor mehetsz bohóckodni.” Én ennek nagyon nehezen adom meg magam.”
Péterfy Bori jelenleg is próbál, és ahogy ő mondja, arra vár, hogy a nézők csak ott és csak azt láthassák, és abban a pillanatban: „Nekem ez a fő művészeti ágam. Ott, abban az adott másfél-két órában történik valami, élő emberek között, interaktívan. Engem ez izgat a legjobban. Az Operaházban próbálom Tarnóczi Jakabbal az Úrhatnám polgárt, ami igazi multikulti előadás lesz. Minden benne van, fantasztikus lesz. Talán még nem is nagyon vettem részt ilyen nagyszabású projektben: hat színész játszik benne, van zenekar, balett, kórus, énekesek, és az Eiffel Műhelyház játszóhelyen lesz a premier. (…)”
A színésznő azt is elárulta, készülőben van egy Borikönyv-projekt is: „Tóth Júlia Éva fiatal íróval és Stark Attila grafikussal készítjük hárman. Mi úgy hívjuk, hogy „trashbook”. Kaotikus és kalandos életem történetei, jelenetei fotókkal, rajzokkal, emlékekkel. Egy olyan tárgyat szeretnénk létrehozni, amit, ha valaki hazavisz, és bármikor meg akar idézni engem, akkor csak kinyitja, és hopp, már ott is vagyok.”