„A másképp gondolkodás nem tűnik célravezetőnek, ha a színházak állami támogatásáról van szó” – mondta a HVG-nek adott interjúban Péterfy Bori. Szerinte a helyzet azért is tragikus, mert nem lehet minden terhet a nézőkre tenni.

„Ma művésznek lenni Magyarországon mentálisan szinte túlélhetetlen” – mondta Péterfy Bori a HVG-ben megjelent interjújában. A színész-énekes többek között arról beszélt, hogy ő nem politizál, hanem alapvető emberi értékek mentén él és gondolkodik, és ha ez valakinek politizálás, azzal nem tud mit kezdeni.

Péterfy Bori szerint hosszú ideje zajló folyamat az, ami a színházakkal történik. Példaként említi Mundruczó Kornélt, aki hiába ért el nemzetközileg nagy sikereket, „mégis, ahelyett, hogy öröm és boldogság lenne a hazájának, hogy van társulata (a Proton Színház – a szerk.) egy világhírű rendezőnek, a színháza egy fillér támogatást sem kap.”

Péterfy szerint nem lehet minden terhet a nézőkre tenni, ugyanakkor hiába futnak telt házas előadásokkal ezek a színházak, így sem jönnek ki anyagilag, és nem tudnak már hova emelni jegyárat. „A háború és az infláció miatt azért is szorongok, mert ami most ránk vár, az már szinte a teljes kivégzés lehet” – mondta.

A Borikönyv – Jelenetek Péterfy Bori életéből című kötetéről és arról, szólva, milyen érzés volt visszatekinteni eddigi pályájára elmondta: „Nem gondoltam bele, hogy ez mennyire nehéz lesz. Visszamenni a múltba, felgöngyölíteni a pályámat. Annyi minden történt egyszerre, például az Amorf Ördögök, Pintér Béláék és a Krétakör szinte egy időben indultak.”

A könyvben elmeséli, hogy kamaszkorában vonzotta az „őrület”. Arról szólva, mennyire fontos egy énekesnél, színésznél, hogy megélje az őrültséget, úgy vélekedett: „Nem feltétlenül szükséges ehhez az őrültség, de alapvetően azt látom magam körül, és művészcsaládban felnőve is ezt tapasztaltam, hogy erre a pályára nem kerülsz bizonyos fokú lelki érzékenység nélkül. Mindez annyira védtelenné tesz, hogy nagyon könnyű onnan átbillenni. Viszont nem tudsz alkotni, ha nem rezonálsz érzékenyen, és ha minden érzékszerveddel rezonálsz, akkor törékeny vagy, bármennyire nem ez a látszat. (…) A családom néha nehezményezi, amikor azt mondom, hogy a színpadon vagyok boldog. Ezt nyilván azért mondom, mert ott nem a saját démonaimmal és őrültségeimmel kell foglalkoznom, hanem vagy a szerep démonaira és szorongásaira figyelek, vagy ott a koncert, ami teljes eufória. Legalább abban a pár órában meg tudok feledkezni azokról a nyomasztó dolgokról, amelyek körülvesznek.”