Péterfy Bori olyan nő, akinek az árnyéka a távozása után is a falon marad. A Kreatív Online kérdezte.

A teljes interjú itt érhető el.

„Más személyiségnek élem meg magam akkor, amikor a fiammal vagyok, amikor egy nagykoncertre próbálok a zenekarral, vagy színházi premierre készülök. Ugyanígy képes vagyok egyszer erős nő, máskor pedig sebzett kislány lenni. Iszonyatosan élvezem azt, hogy nem egy személyiség lakozik bennem, még ha olykor engem is meglep, milyen emberként ébredek fel egy adott napon” – mesélte a Kreatívnak Péterfy Bori, aki azt is elárulta, az önbizalma nem a színházi munkák során, hanem a zenekar berobbanásával egy időben jött meg.

„Az egyik első Péterfy Bori & Love Band koncertünk előtt csak lézengtek az emberek, majd, ahogy elkezdtünk készülődni, egyszer csak megtelt a nézőtér, és ameddig a szem ellátott emberek sokaságát láttam. Ott átszakadt a gát” – mondja Péterfy Bori.

„Tövisházi Ambrus, a zenekarom billentyűse és zeneszerzője egy zseni, akinek csodálatosan egyedi zenei világa van. Még úgy is képes fülbemászó dalt írni, hogy amint megérzi, hogy slágergyanús, meghekkeli azt. Erre jó példa a Hajolj bele a hajamba című számunk is, de neked megsúgom, hogy a Vámpírt vagy az Ópiumot mindig sokkal erősebbnek tartottam” – tette hozzá.

A kérdésre, milyen hatással volt rá a dal elképesztő sikere, kifejtette: „Nagyon felemelő időszak volt az életemben, különösen azért, mert előtte súlyos mélypontot éltem meg azáltal, hogy megszűnt a Krétakör, amellyel hét éven keresztül óriási sikereket arattunk, és amivel beutaztuk a világot. A lemez, rajta a dallal, megváltoztatta ez életemet. A kút fenekéről egyszer csak a felhőkarcoló tetején találtam magam.”

Színészként, a pályája elején sok félelem és szorongás volt benne: „Könnyen el is bizonytalanodtam. Nem bírtam a kudarcot, a rossz kritikát. Ebből a szempontból egyáltalán nem baj, hogy a nagyobb sikerek relatív későn jöttek az életemben, amikor már bírtam a terheket. Élveztem, hogy egyik napról a másikra híres lettem. Ma már azt mondom, ha előre tudtam volna, hogy milyen fordulatokat vesz a világ, és művészként mennyire nehéz lesz megélni ebben az országban, okosabban bántam volna a sikerrel. Akkor sok ajtó kinyílt előttem, de mivel egyiket sem éreztem önazonosnak, nem léptem be rajtuk, ma pedig azon kell izgulnom, hogy életben maradjanak például azok a színházak, amelyekben dolgozom.”

Arról szólva, már tudna-e olyan kompromisszumot kötni, amelyet korábban nem, úgy vélekedett:
„Nagy a bizonytalanság a szakmámban, másképpen kell gondolkozni, mint korábban. A művészetből nem lehet megélni. Tudom, hogy ahhoz, hogy művészként életben maradjak, kompromisszumokat kell kötni, de az a fajta tudatosság, amely a személyes márkaépítéshez elengedhetetlen, soha nem volt meg bennem. Ahhoz szükségem lett volna egy menedzserre, aki elvégezte volna a munka azon részét, amelyre az érzelmeimtől vezérelt, őszinte művészként képtelen voltam. (…) A művészeknek a kor sem kedvez, amelyben élünk. Az elmúlt több mint egy évtizedben méltatlan helyzetek sorát kellett átélnünk. Elég csak az SZFE elorozására gondolni, vagy arra, ki és hogyan foglalt állást a kérdésben. A mai napig megráz, amikor felidézem a pillanatokat, amelyekben a színházi világunk nagyjai, a nemzeti kincseink, akiknek boldog és megérdemelt jólétben kellene élniük, hajnalban tüntettek a tűző napon a fiatalokért, a jövőnkért… És ez gyakorlatilag semmit sem jelentett. Hihetetlen csalódást és haragot érzek. Ugyanakkor sohasem szabad feladni. Jelenleg nem tehetünk mást, minthogy bezárkózunk kisebb burkokba, ahol a hozzánk hasonló emberekkel képesek lehetünk összezárni, és minél jobban kiaknázni magunkat” – összegez Péterfy Bori.