„Petőfi tele van rejtéllyel és ellentmondással” – Interjú Fábián Péterrel
2022. november 17., csütörtök 09:08
A Barguzin – lehullt csillag fénye című előadás egy nagyon érdekes mítoszról szól, ami a barguzini Petőfi köré épült, és számtalan olyan izgalmas és érdekes elágazása van, ami darabért kiáltott! – vallja Fábián Péter író-rendező, aki a Ciróka Bábszínházban bemutatásra kerülő előadásról, Petőfiről és a bábszínházban való rendezésről is mesélt.
A Petőfi200 emlékév kapcsán megizzasztotta a kulturális intézmények vezetőit, hogyan lehet olyan produkciót műsorra tűzni, ami iránt érdeklődés mutatkozik majd. Hogyan választottál témát?
Először tőlem jött a kezdeményezés, miután a Ciróka Bábszínház vezetése felkért a rendezésre, hogy szívesen foglalkoznék a Petőfi200 emlékév kapcsán a Petőfi jelenséggel. Akkor még azon kívül, hogy izgalmas lenne erre a kerek évfordulóra reagálni, nem tudtam, hogy mit is szeretnék. Aztán a Petőfi legendárium kezdett megragadni, az a rengeteg mítosz, ami Petőfi Sándor köré kapcsolódik, és ami őt valahogy többé teszi egy költőnél a sok közül. Így lesz Petőfi A KÖLTŐ. Amikor róla beszélünk, az olyan mintha magunkról is beszélnénk, mint magyarok. Ez az identitás keresés Petőfi lényén keresztül rengeteg mítoszhoz vezet, mert messze nem a történelmi valóság a mérvadó. Tehát azon kívül, hogy Petőfi írt tök jó verseket, nem nagyon tudunk mást róla kijelenteni, mert mindennek az ellenkezője is igaz.
A rengeteg kavargó legenda, ami Petőfi köré épül és az ő lényéből fogan, ez kezdett el engem nagyon inspirálni.
Ennek a nagy Legendáriumnak a kis szelete az a történet, hogy Petőfi nem halt meg Segesvárnál. Itt is sokfelé ágazik a mitológia. Van olyan elmélet, hogy egyenesen a mennybe ment, van olyan is, hogy eltűnt, van olyan is, hogy eltűnt és Magyarországon még bolyongott egy darabig majd meghalt, és van egy olyan is, hogy az oroszok elhurcolták Szibériába és egy Barguzin nevű kisvárosban még élt hét évig. Ez nagyon megfogott engem. Ennek a szálnak van egy külön kis szakirodalma az interneten, könyvek is jelentek meg ezzel kapcsolatban, sőt még ásatás is volt, mert megtalálták az állítólagos csontjait a 90’es évek elején. Nagyon érdekes mítosz, ami a barguzini Petőfi köré épült, és rengeteg olyan izgalmas és érdekes elágazása van, ami darabért kiáltott!
Hol kezdődött a Te Petőfid? Milyen emlékeid vannak róla?
Vannak személyes élményeim Petőfivel kapcsolatban. Számomra, mint költő volt izgalmas a kezdetektől fogva. Az első nagy, rádöbbenős olvasós élményem Az apostol, kevésbé ismert elbeszélő költeménye a János vitézhez képest. Ebben éreztem olyan mély gondolati mélységeket, olyan forradalmi gondolatokat, amelyek akkor kamaszként engem nagyon megragadtak és végső soron a mai napig megragadnak. Az egész szikársága… Emlékszem, ahogy tizenöt évesen bújtam a kötetet és sokkal jobban megfogott, mint a János vitéz, amelynek szintén nagyon szép a romantikája. Ha csak ezt a két művet említem, akkor máris olyan, mintha két végpontot mondanék. A másik, ami engem nagyon megfogott ebben a Petőfi jelenségben az pont az ellentmondásossága, hogy rengeteg arca van, a hősszerelmestől kezdve a politikuson át egészen a filozófusig. Ez az egyik, ami kezdeti benyomásom volt és aztán a másik, az pedig egy terhes érzés, azzal kapcsolatban, hogy ő egy lerágott csont.
Tehát, hozzányúlni is nagyon forró dolog, mert mindig a középpontban van és kikezdhetetlen, nem szabad róla semmi olyat mondani, ami sértő. Ha mégis állítunk róla valamit, és az ellenkezője is igaz, az olyan, mintha valami ellen is beszélnénk.
Ez is egy nagyon izgalmas kontraszt jelenség, hogy egyrészt olyan, mintha mindent tudnánk róla, már az utca is Petőfi Sándor, minden Petőfi Sándor és közben pedig tele van rejtéllyel és ellentmondással az egész figura.
Hol kutattad fel a téma részleteit? Mennyire sikerült beleásnod magad ennek a kis közösségnek a mindennapjaiba úgy, hogy aztán hitelesen tudd ábrázolni a karaktereket?
A legalapvetőbb forrásom a kutatásban az internet volt természetesen. Először ennek az egésznek van egy ilyen konteó összeesküvés elmélet jellege, tehát a hangulatában benne van egy olyan, hogy na ne!, hiszi a piszi…de amikor az ember elég ideig kutakodik különböző oldalakon, és minél több cikket elolvas ezzel kapcsolatban, akkor a végén már tényleg olyan, mintha megtörtént volna. Elképesztő részletességgel vázolják fel azt, hogy mi történt Petyefi Zánderrel (így ejtik Burjátországban a nevét) onnantól kezdve, hogy Segesváron hadifogságba esett odáig, hogy fogínygyulladásban meghalt 1857-ben Barguzin külsőn valahol. Állítólag volt egy fia és egy lánya. Iszonyatosan részletesen fennmaradt ez az egész.
Utánanéztem annak is, hogy ezzel párhuzamosan hogyan alakult Burjátföld történelme, hogy milyen földrajzi, politikai és kulturális helyzetben van ez az egyébként Oroszország részét képező tagköztársaság ott a Bajkál-tó partján.
Külön kis apró pikantériája a történetnek, hogy ez a Burjátföld egyezik azzal az ősi Hun Birodalommal, ahonnan valószínűleg még maga Attila indult el. Fellelhetünk ebben egy nagyon szép ciklikusságot. Ha elhisszük azt, hogy Petőfi Barguzinban halt meg, akkor ő tulajdonképpen hazatért az őshazánkba, Hunniába.
A másik nagy kutatás a ma Barguzinban és a Burjátföldön élő, magukat Petőfi Sándor egyenesági leszármazottjainak valló emberek megnyilatkozásainak sokasága. Körülbelül 500 ember él Burjátföldön, aki azt állítja, hogy Petőfi Sándor leszármazottja, és külön identitása fakad ebből a képzetéből, olyannyira, hogy ezek az emberek évenként összegyűlnek Barguzin mellett, az állítólagos Petőfi kegyhelynél és ünnepséget tartanak, hogy tisztelegjenek az ősatya előtt.
Van egy szibériai szépségkirálynő, aki azt állítja, hogy ő a szépségét és a szabadságvágyát annak köszönheti, hogy Petőfi Sándor leszármazottja…
Csomó olyan történet van, hogy kitalálni sem lehetne groteszkebbet, abszurdabbat. Aztán a sok kutatás és halászgatás után eljött az a pillanat, hogy kéne valamit arról gondolni, hogy ezt tulajdonképpen miért csinálom?! Innentől kezdve jött az elkanyarodás és már nem törődtem azzal, hogy én mennyire felelek meg a Burjátföldi körülményeknek. Nem egy naturalisztikus ábrázolást fognak látni a nézők, hanem inkább a fantázia és a valóság keveredését.
Tegyük fel, hogy ezek a leszármazottak, akik ott élnek, ők tudnak magyarul, mert apáról fiúra szállt ez a tudás, és ha ezt vesszük fikcióban valóságként, akkor onnantól egy nagyon izgalmas kérdés, amiről az egész darab szeretne szólni, hogy hol kezdődik a magyarság és hol a vége.
A sok agyrém és hülyeség közepette – mert ez sokszor a kabarét súroló előadás akar lenni, tehát sok humorral szeretnénk közelíteni a groteszk és az abszurd eszközeivel – mégis arról szeretnénk beszélni, hogy mi a magyar.
Elkerülhetetlen a kérdés, vagy gondolat, hogy a rendező szeretne állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy mi a magyarság, hogyan kapcsolódik ez Petőfihez, a burjátokhoz, és milyen érvénye lehet a nézőkre?
A téma méregfogát úgy gondoltam kihúzni, hogy nem Magyarországon játszódik ez a történet. Létrehoztunk egy dramaturgiai laboratóriumot messze Magyarországtól, ahol nem keveredik bele az itteni zord életünk mindenféle aktuálpolitikai-kulturális történelmi vetülete, hanem elzárt, messze térben, oda kihelyezve közösen lehet róla gondolkozni.
Nem szeretnék spojlerezni, hogy ezzel a divatos kifejezéssel éljek. Törekszem arra, hogy dolgokat nyitva hagyjak, vagy direkt ne áruljak el, mert lesznek fordulatok az előadás vége felé, amely izgalmakat rejthet magában. De nem akarom megkerülni a kérdést, mert az egyik legfontosabb valóban, hogy akarunk-e bármilyen konkrét állítást tenni ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, hogy igen.
Mindamellett, hogy csomó vitás kérdést szeretnék feldobni, például, hogy mennyire fontos a nemzeti identitásban a származás. Ezen például elgondolkodik a darab. És ami mellett leteszi a voksát, az valamiféle kulturális nemzet fogalma.
Nem véletlen, hogy az alapötlet ott kanyarodik el a valóságtól, hogy a burjátok megtanultak magyarul. Valahogy a magyar nyelv és egyszersmind Petőfi Sándor előtt való tisztelgés lenne az, hogy végső soron az egész tréfa azért történik, hogy a végére bebizonyítsuk azt az egyszerű tételt, hogy az magyar, aki tud magyarul, aki érti Petőfit.
Van burját nyelv? Hogyan beszélnek Petőfi leszármazottjai?
Igen, létezik burját nyelv. Direkt burjátul nem fognak beszélni a szereplők, egy monológtól eltekintve, ahol az egyik főszereplő Darima, a tevehajcsár lánya egy bujtatott katonának a burjátok és a hunok kapcsolatát ezen a nyelven idézi föl. Inkább azzal játszunk, hogy mennyire tudják a magyart. A játék abban lesz, hogy hányféleképpen szólalnak meg magyarul.
Hogyan kerültél bábszínházi rendezői pozícióba?
Az elmúlt évadban sikerült a Budapest Bábszínházban életem első bábszínházi rendezését megejteni, ami nagyon tanulságos és inspiráló volt. Nem értek igazán a bábszínházhoz, nekem ez egy csoda, aminek nem ismerem a mechanikáját. Újszülöttként nézem az árnyjeleneteket. Amikor valami felsejlik és megszületik az árnyjáték, sokszor nem is tudom, hogy egy színész ezt, hogy csinálja, csak érzem, hogy ez nagyon izgalmas és inspiráló. Igyekeztem úgy kialakítani ennek a darabnak a koncepcióját, hogy ne csak azért legyen benne bábos elem, mert ez egy bábszínház.
Nyilván ez akkor izgalmas és szerves, ha a történet úgy mesélhető el, hogy dramaturgiailag fontos szerepe van annak, hogy van benne egyfajta ilyen absztrakt elem. Nem lesz benne sok báb, zömmel prózai előadást látnak majd a nézők, de fontos pillanatokban, a múlt árnyai megjelennek és plusz jelentésréteggel gazdagítják az előadást.
Petőfiről a versein és a szabadságharcon kívül elsőként asszociálhatunk a bajuszára. Lesznek még rá jellemző kelléket, amelyeket beépítettél a látványvilágba?
A darabot át meg átjárja a Petőfi kultusz, tárgyi szinten is megjelenik ez. A mai napig ki van állítva múzeumban a katona zubbonyának az aranygombjától kezdve az édesanyja kertjének a földje, kordonnal van elkerítve a fa a Tisza parton, amelynek támaszkodván a Költőnek eszébe jutott a Tiszáról verset írni. Ez a kultusz megjelenik a kis Burját szereplőinknél is és természetesen ez valahogy paródiába hajlik majd át.
Természetesen ennek a mikrokörnyezetnek nem csak saját nyelvi, hanem jellegzetes zenei világa van. Hogyan lehet innen Magyarországról ilyen rövid idő alatt autentikus hangzásvilágot a színpadra varázsolni?
A darab zeneszerzője és egyben zenésze is Rozs Tamás, aki egyébként tanárom volt az egyetemen, innen az ismeretség. Azóta már volt alkalmam vele dolgozni. Azért kértem fel őt, mert úgy éreztem, hogy az ő arzenálja nagyon passzol az én ötletemhez, mert egyrészt azt tudtam, hogy ő nagyon járatos vers megzenésítésben, nagyon érti a magyar népzenét és van egyfajta keleti érdeklődése is. Nagyon kevesen, de ő jól tudja ezt furcsa fej- és torokhang mongoloid keverékét.
Olyan extrém technikai dolgokat tud és közben nagyon színházian gondolkodik, ezért könnyű vele együtt gondolkodni a zenéről.
Nekem annyi volt a kérésem felé, hogy kutassunk fel magyaros, kicsit burjátos, keleties dallamokat, hangzásvilágot és ezeket próbáljuk meg minél izgalmasabban ötvözni egymással, mindeközben néhány Petőfi verset megzenésítve gazdagítsuk a darab zenei világát. Ami nagyon izgalmas továbbá, hogy nem egyedül húzza a csellóját Tamás, hanem egy négyfős zenekar fogja szolgáltatni a zenét.
Az olvasópróbára sok videóval, képi anyagokkal, háttérinformációkkal, prezentációval, valamint a szövegkönyvből néhány oldallal érkeztél. A társulat picit megdöbbent, de Te nem jöttél zavarba…
Ha valami jól csengő füllentést szeretnék mondani, akkor teljesen tudatos volt ez és minden ki volt találva, tehát ezért nem készült el az olvasópróbára a szövegkönyv, de ez nem igaz. Sokszor a sors alakítja így az idő miatt.
Másfelől az lehet egy magyarázat erre, hogy amikor a szöveg a próbafolyamattal párhuzamosan születik, az nagyban befolyásolja a szöveg minőségét, akár még azt is, hogy merre megy a cselekmény. Például nagyon sokat segít, hogy egy színész hogyan nyilvánul meg a próbákon, hogyan hangzik a szájukból egy szöveg, vagy éppen milyen szövegajánlattal érkeznek.
Ez beindít egy nagyon izgalmas kölcsönhatást. Tehát lehet, hogy egy jelenet azért lesz olyan, amilyen, mert az előző napi próbán egy színész így vagy úgy viselkedett, és az bennem elindított valamit. Ez egy nagyon izgalmas és egyben nagyon kockázatos játék is, az időbeosztással.
Az előadást a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján mutatta be a bábos szakmának a társulat, amely hatalmas sikert aratott. Kiszely Ágnes, a bábszínház igazgatója elmondta, hogy mérföldkőnek tekinti a 2022. november 19-i bemutatót, hiszen a nagyközönség ekkor láthatja először Ciróka Bábszínház első saját felnőttelőadását.
Az előadás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre.
Bemutató: 2022. november 18. 19 óra
Előadás: 2022. november 19. 19 óra
Dramaturg: Gimesi Dóra
Díszlet: Szakács Ferenc
Szcenikus: Sári Miklós
Jelmez: Horváth Jenny
Zene: Rozs Tamás
Rendezőasszisztens: Szabó Nóra
Írta és rendezte: Fábián Péter
Játsszák: Madácsi István e.h., Darvas Emőke, Fülöp József, Krucsó Júlia Rita, Lendváczky Zoltán, Szörényi Júlia és Szekeres Máté
Zenészek: Rozs Tamás/Sipos Gergő, Hegedűs Zoltán, Kuzsella Ákos és Révész Tamás