Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    PETŐFiFJÚ címmel készül musical Veszprémben – Bálint András is rendez

    2022. augusztus 24., szerda 16:16

    Több musical és a Petőfi-bicentenárium alkalmából színre kerülő darab, köztük ősbemutató is szerepel a veszprémi Petőfi Színház következő évadnak műsorán, a teátrumban szeptember elején hagyományteremtő jelleggel fiataloknak rendeznek fesztivált.

    Oberfrank Pál az évadról tartott hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy elsőként a LéviStory című musicalt mutatják be Kerényi Miklós Gábor rendezésében, az előadás a Hegedűs a háztetőn című musical folytatásaként értelmezhető. László Miklós Illatszertár című vígjátékát novemberben láthatják a nézők Balázs Péter rendezésében. A Viktória című operettet Kányádi Szilárd rendezésében az év utolsó hónapjában mutatják be.

    PETŐFiFJÚ című musical ősbemutatója januárban lesz Oberfrank Pál és Szomor György rendezésében. Az előadás aktualitását adja, hogy jövőre lesz Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója. A darab a költő gyermek- és ifjúkorába enged bepillantást.

    Az évadot Florian Zeller Az apa című darabja zárja Kálloy Molnár Péter rendezésében. Az előadás az időskori demenciával járó megpróbáltatásokról szól. A Latinovits–Bujtor Játékszínben Lezsák Sándor 80 vödör levegő című tragikomédiáját mutatják be, amelyben a főszereplő, tartva a világ történéseitől, egy ásott gödörben húzza meg magát, az előadást Oberfrank Pál rendezi.

    Mark St. Germain Táncórák című drámája a művészet gyógyító erejéről szól. A darabot Bálint András rendezésében láthatják a nézők.

    A Máté Péter és Cserháti Zsuzsa életéről szóló zenés estet Oberfrank Pál rendezésében „Lázas ifjúság” címmel láthatja a közönség.

    Kálloy Molnár Péter és Farkas Izsák színházkoncertje Kis éji zene címmel kerül színpadra, Jerome Kilty A kedves hazug című darabját Oberfrank Pál rendezésében láthatják az érdeklődők. A gyermek- és ifjúsági színház kínálatában az első Weöres Sándor A holdbeli csónakos című zenés mesejátéka Tóth Géza rendezésében. Ezt követi majd A Mézga család című zenés mesejáték Oberfrank Pál rendezésben, a Hamupipőke című előadás a Kabóca Bábszínházzal és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal közös produkcióként.

    A Petőfi Sándor János vitéz című költeménye alapján készült verses mesét a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásában láthatják a legfiatalabbak, végül a Csillaglépő csodaszarvas című mese kerül színre Rumi László rendezésében.

    Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser elmondta, hogy szeptember 3-án és 4-én szervezik meg a fiatal tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget teremtő Veszprém IFI Fesztivált, amelyen mindkét napon délutántól kora estig középiskolás zenészek, táncosok mutathatják meg tehetségüket, valamint lesz képzőművészeti kiállítás is.

    A szombati napot Dan Gordon Esőember című művének színpadi változata zárja a Petőfi Színház előadásában, vasárnap pedig Erich Kästner A két Lotti című művét láthatják az érdeklődők, szintén a teátrum társulatának előadásában. A rendezvényen a részvétel ingyenes, a színházi előadások megtekintése regisztrációhoz kötött.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram