Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 18., csütörtök
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Petra Kammerevert: „Elfogadhatatlan az SZFE diákjainak a megrágalmazása”

    2020. október 28., szerda 09:20

    „Nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia Magyarországnak az egyetem autonómiáját” – fogalmazott Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő a Népszavának.

    – Nem ez Orbán Viktor első kísérlete az akadémiai szabadság korlátozására, mert a felsőoktatási törvény megváltoztatásával már távozásra kényszerítette a CEU-t. (…) Most nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia az egyetem autonómiáját – nyilatkozta a lapnak a szakbizottsági vita után Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő, kiemelve, hogy az Európai Bizottsághoz fognak fordulni az SZFE ügyében.

    A politikus szerint erősen megkérdőjelezhető a kormányzat képviselőjének azon állítása, amely szerint az új vezetői struktúra és a megemelt pénzügyi támogatás modernizálni fogja az oktatást az intézményben.

    – Megkérdeztem az államtitkárt, hogy mennyire körültekintően készítették elő az egyetemi menedzsment cseréjét, hogyan választották ki a tagjait és hogyan biztosítják a vélemény- és oktatási szabadságot, de egyik kérdésemre sem válaszolt – fejtette ki az EP-képviselő, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila felszólalásában megrágalmazta a diákokat, és megkérdőjelezte az intézmény múltját.

    – Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után hogyan képzeli az együttműködést az egyetem diákjaival és tanáraival – tette hozzá.

    Az európai parlamenti meghallgatásról készült beszámolót itt olvashatják, Vidnyánszky Attila nyilatkozatát itt érhetik el.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram