Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Petrik Andrea: „Nincs az a szerep, amely felülírná ezt az áldást”

    2020. március 24., kedd 06:40

    Petrik Andrea 4 év szabadúszás után tavaly a Vígszínházhoz szerződött, ahol Anna Kareninaként debütált volna. Ezt azonban felváltotta élete legfontosabb szerepe, amikor kiderült, hogy kisbabát vár. A Qlissza.hu interjúját ajánluk figyelmükbe.

    A QLISSZA.hu interjújából:

    7 éven át a Radnóti társulatának tagja volt. Arról, miért döntött úgy, hogy továbbáll, elmondta: „Nagyon szeretek társulathoz tartozni, és a Radnótinál egy remek csapattal dolgozhattam, de nem tudnék életem végéig egy helyen maradni. Én olyan típus vagyok, akinek időnként el kell mennie.”

    Fotó: Szeidl Marian / QLISSZA.hu

    4 év szabadúszás után tavaly mégis a Vígszínházhoz szerződött. Ennek kapcsán úgy fogalmazott: „Ez a négy év életem egyik legszebb időszaka volt, nyolc különböző helyen, különböző műfajú előadásokban játszhattam, és rengeteg kollégával megismerkedtem. (…) Ugyanakkor azt is tudtam, hogy előbb-utóbb szeretnék anyuka lenni, egy biztos helyen, egy olyan társulatban, ahová visszavárnak. (…) Nem árultam zsákbamacskát, amikor leültünk Eszenyi Enikővel. Elmondtam neki, hogy nekem most a gyermekvállalás a legfontosabb, és nagyon megértő volt. Csak nem gondoltam, hogy ez a baba ennyire szeretne már jönni.”

    „Amikor Enikő tavasszal elmondta, hogy Anna Kareninát fogok játszani, megdobbant a szívem. Úgy gondoltam, hogy ez nagyon nekem való szerep, és pont abban az élethelyzetben vagyok, hogy el kell játszanom. De amint megtudtam, hogy terhes vagyok, egy pillanatig nem volt bennem olyan érzés, hogy valami elment mellettem. Nincs az a szerep, amely felülírná ezt az áldást, nekem most ez a legfontosabb. Az elmúlt években a színház volt számomra az első, sok mindent háttérbe szorítottam miatta, áldozatokat kellett hoznom érte” – mesélte Petrik Andrea, aki hozzátette: biztos, hogy nem rohan vissza a színpadra, ameddig lehet, szeretne a kisfia mellett maradni.

    „Az életem során minden fontos kérdésben ösztönösen hoztam döntést, és eddig ezek az ösztönök mindig megvédtek és segítettek. Remélem, ez az anyaságban sem lesz másképp. Szeretem a felelősséget, és nagyon élvezem, hogy a férjemmel ketten ebbe belevágtunk” – árulta el a színésznő.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Fotó: Szeidl Marian
    Qlissza a Facebookon.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram