Vecsei H. MiklósBarta ÁgnesMészáros MartinRainer-Micsinyei Nóra
  • facebook
  • instagram
  • 2024. július 15., hétfő
    banner_bigBanner3

    Pezsgősdugó a levesben – Interjú dr. Marton G. Zoltánnal, Marton Éva férjével

    2024. január 6., szombat 08:52

    Zubin Mehtával a rasszizmusról beszélgetett, Manninger Jenő professzorhoz felszaladt kávét inni, ezalatt ellopták La Reginát, a Mercedest, a falklandi háború idején áldást kapott egy repülőgépen. Ki ne maradjon Albert Flórián, mert így teljes a kép, ha dr. Marton G. Zoltánról beszélünk.
    Szabó Z. Levente írása.

    Hogyan tekint magára? Sebész, focista, apa, esetleg Marton Éva férje, vagy menedzsere, aki – a naplójegyzeteiből szerkesztett és nemrég megjelent könyv címe alapján – szolgálatot végez, A Császárné szolgálatában?

    Nem gondolom, hogy ezeket a feladatokat, tevékenységeket el kell, el lehet választani egymástól. Szervező típus vagyok, ami nagy segítség. Így tudtam megfelelni a magam elvárásának: egyforma intenzitással operálok és utazom, járok operákat nézni. Futballozni most nehezemre esne sajnos – jelenleg a járás is gondot okoz –, pedig a labdarúgás csodálatos dolog, ötvenhét éves koromig játszottam. Ebben benne volt a katona időm is, amikor éppen a Statisztikában fociztam. A parancsnokom a bevonulásomkor azt mondta, hogy innen egy hónapig biztosan nem teszem ki a lábam. Csodálkozva nézett rám, amikor már az első hétvégén külön engedéllyel mehettem játszani. Becsületére legyen mondva, eljött megnézi a meccset. Kezdő sebészként Zircen is fociztam, sőt! Évtizedekkel később, amikor már Évával jártuk a világot, távol itthonról, kis futballkapukat csináltattam, és a személyzettel rúgtuk a labdát Manilában, Marcos elnök palotájának kertjében, amikor Éva ott énekelt Toscát. Boldog tulajdonosa vagyok amúgy a Fradi 1976-os bajnoki labdájának is.

    Természetesen ugyanilyen fontos volt számomra a munkám. Azzal, hogy szabadon utazhattam világszerte, számos fontos szakmai újdonsággal megismerkedhettem, így volt olyan műtéti technika, amit én honosíthattam meg. Éva egy interjúban elmondta, mindig az volt az elvem, hogy ne fogadjunk el minden meghívást, hanem a legnagyobb feladatokra, a legnagyobb operaházakra koncentráljunk. Ez abban az értelemben rám is igaz, hogy amikor Évával együtt elköltöztünk itthonról, magától értetődő volt, hogy én is dolgoztam, de én sem vállaltam bármit, ragaszkodtam ahhoz, hogy hasi sebész vagyok.

    Érintőlegesen már szóba került a menedzserkedés, ami azt gondolom az életritmusát is befolyásolta.

    Nyilvánvalóan. Frankfurtban például, miután elvégeztem a napi dolgaimat, felvettem a fejhallgatóm, és elkezdtem lejátszani azt a háromszáz kazettát, amit beszereztem, hogy tájékozódjam, melyik énekes miben erős, ki hogyan énekel. Így nem csupán azzal voltam tisztában, hogy Éva csodálatos énekesnő, hanem az impresszáriókat is meg tudtam győzni, miért ő a legalkalmasabb egy-egy szerepre. Volt olyan eset, hogy csütörtökön ügyeltem, operáltam, másnap reggel hatkor még végigcsináltam a vizitet, majd néhány órával később már a New Yorkba tartó gépen ültem. Szombaton volt a premier, vasárnap már repültem is vissza Európába, hétfőn oktattam az egyetemen és kedden operáltam tovább, mintha mi sem történt volna. De – említette az autónk ellopását, akkor – például Bécs, Budapest, Pannonhalma között is néhány nap alatt meglehetősen sokszor tettem meg az utat.

    Minden autónak adtak nevet?

    Nem, ezt nem mondhatom. Kezdetben saját kocsink se volt. Két, viszonylag szegény fiatal megismerkedett egymással az 1960-as évek Budapestjén. Még a nászéjszakánkat is egy gumimatracon töltöttük. Édesapámnak lett egy Skodája, azzal indultunk Firenzébe 1972-ben. Addig épp kibírta, egész pontosan akkor lehelte ki a lelkét, amikor leparkoltunk a kinti operaház előtt. Frankfurtban már Audink volt, majd 1992-ben kaptuk az említett Mercedest, ez volt a királynő, La Regina.

    Inkább vezet vagy jobban szeret repülni?

    Szeretem az autókat, de annak is megvannak a maga korlátai. Azért van sok-sok naptáram, mert rengeteg dolgot kellett egyeztetni, és bizony volt olyan év, amikor kilencvenkétszer repültem, ami közel heti két alkalmat jelent! Természetesen ezekben az esztendőkben is meglehetősen sokat vezettem. Persze előfordult, hogy olyankor is muszáj volt repülni, amikor erre mások nem vállalkoztak. A Falkland-szigetek miatt Argentína és az Egyesült Királyság között fegyveres konfliktus tört ki éppen akkor, amikor Éva Buenos Airesben énekelt. Alig voltunk a gépen, de történetesen a háború miatt utazott vissza egy magas rangú argentin egyházi küldöttség is, akik a pápa segítségét kérték a válság kezelésében. Vezetőjük kíváncsi volt arra, hogy én milyen okból repülök. A beszélgetés végén még meg is áldott. Ez a kedves pap feltűnően hasonlított a mostani Ferenc pápánkra…

    Ennyi élmény mellett logikus feltételezés, hogy számtalan helyet ismer. Országokat, városokat, városrészeket, vagy éppenséggel vendéglőket. Egy korábbi interjújában meglepődve olvastam azt a mondatot, hogy Milánóban Melis Györggyel szalonnázott.

    Éva bemutatkozása a Scalában, A trubadúrban olyan sikeres volt, hogy premierlehetőséget is kapott, méghozzá Judit szerepét A kékszakállú herceg várában. Ragaszkodtunk hozzá, hogy Melis György legyen a címszereplő. Ezt úgy mondtam el neki telefonon, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert egyébként is szeretem a természetes dolgokat. Az ötvenes évei közepén járó nagy művész alig akarta elhinni, hogy felléphet a Scalában… Amúgy a szalonnát ő hozta magával.

    Fel tudnék sorolni egy-két speciális japán és kínai éttermet, de nem vagyok különösebben válogatós, Bécsben is sokáig az ottani Mátyás pincébe jártunk. De ügyeletben volt rá példa, hogy a kollégák azt mondták: „Zoltán éhesek vagyunk, ennénk valamit!”, és én összeütöttem egy lecsót. Amikor a Statisztikában fociztam, mint legfiatalabbnak, nekem kellett előremenni meccs után és lefoglalni a kisvendéglőben az asztalt, amíg az idősebb játékosok letusoltak. Ott pacal volt és szalontüdő, ilyesmik. A jó társaság gyakran fontosabb, mint a gasztronómiai különlegesség. Ha már szóba került Milánó, egyszer Évával a legendás L’Assassino étteremben vacsoráztunk, ahol a terem másik részében születésnapot ünnepeltek, és a pezsgőbontásnál a dugó éppen az én levesemben landolt. Természetesen kaptam másikat, a társaság pedig áthívott magukhoz, így végül jutott nekünk is a tortából. 

    A városok közül mégis melyiket emelné ki?

    Többtucat országban jártunk, de lenézni az Olajfák hegyéről az alkonyodó Jeruzsálemre, az mindent felülmúl.

    Forrás: Opera Magazin

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram