Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pikk dáma – Bősze Ádám standupol a Kiskorona7-ben

    2021. július 8., csütörtök 06:32

    Július 9-én háromnapos fesztivállal nyit újra az Óbudai Társaskör a Kiskorona utca 7. szám alatt, ezután még hat különböző szórakoztató kerti programmal várják a közönséget a hónapban. 23-án Bősze Ádám standupol.

    Zenetörténész, zenekritikus, műsorvezető, mindemellett fáradhatatlan és igen eredeti. A Kiskorona7-be visszajár – olyan szellemi műhelynek tekinti, amelyhez Magyarország fontos kamarazenekarai kötődnek. „Falait áthatja a zene, amiben a vérverejtékes gyakorlás ütemei éppúgy jelen vannak, mint az örömzene hangjai” – fogalmaz. 

    Bősze Ádám / Fotó: Gálos Mihály Samu

    Humorral gazdagon tűzdelt műsora mindig sikert arat a közönség körében. „A Kiskorona7 helyszínként az egyik legjobb arra, amit én csinálok – mondja. – Ugyanis a zenéről való beszéd, azaz előadás, egy intim dolog. Beszéltem már tízezer ember előtt is, de nehéz zenetörténetről úgy szólni, ha az embernek nincs kontaktusa a hallgatósággal.”

    Tavaly nyáron a járványhelyzetre reagálva készített egy előadást Mendelssohn karanténban címmel. A Mendelssohn-család óriási rezidenciában élt, és amikor az egyik gyerek, Rebecka, kanyarós lett, karanténba zárták. Addig a família egyik csoportja az egyik szárnyban lakott, anyuka és Rebecka a másikban. És leveleztek egymással, a cselédeknek diktáltak, hogy semmilyen módon ne kerüljön át vírus egyik helyről a másikra. Persze átkerült… Ebben az előadásban volt szó arról, hogy amúgy gyakran kártyáztak, a rabouge nevű játékot játszották. 

    S máris elkészült a vadonatúj műsor: Pikk dáma – a zenetörténet legjobb kártyajátékai. A Bősze Ádámtól megszokott hangulat adott tehát Óbudán is, a díszlet azonban ezúttal a kert. Szórakoztató, informatív előadásának keretében a közönség megtanulhatja a skatot, mely Richard Strauss kedvence volt, vagy whistezhetnek Liszt Ferenccel, kipróbálhatják a rabouge-t, s mindeközben nem tilos elkortyolgatni egy-két pohár bort. Bősze Ádám július 23-án 20 órától osztja a lapot.

    Az Óbudai Nyár a Kiskorona7 kertjében című, hat estés sorozat 17-én, Fesztbaum Béla Seress-estjével veszi kezdetét, majd önálló műsorral érkezik Darvas Ferenc és Dés László, fellép a hazai jazzélet egyik legkeresettebb formációja, a Sárik Péter Trió, a zárókoncertet pedig az Anima Musicae Kamarazenekar adja – vendégük Horgas Eszter fuvolaművész és Polónyi Ágnes hárfaművész lesz.

    A produkcióra itt válthat jegyet online.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram