A jelekre figyelt, ahogyan egyik mesterétől tanulta, az agyára, a gyomrára és a szívére, és az utóbbit már észrevette. A Thália Színház művésze így indokolta a Mandinernek azt, hogy miért hagyta ott a teátrumot.
Mint fogalmazott, minden kapcsolatnak – legyen az emberi, szerelmi, szakmai vagy üzleti – az a lényege, hogy az emberekben vannak bugyrok, és ezek a bugyrok különböző színűek.
„Ha találkozom valakivel, akiben megvan az a szín, amire nekem szükségem van, és tudok cserébe olyat adni, amiből nekem több van, akkor jól működő kapcsolat tud kialakulni. Akár egy órára, akár egy estére, akár egy hétre, akár egy életre. De mindenképpen vége van, amikor az egyiknek már nincs szüksége a másik színére”.
A színháztól mindenesetre ölelkezve vált el, és azt is mondta, hogy a búcsút megsiratták.
Az interjúban arról is beszélt, hogy középiskoláját az esztergomi ferenceseknél végezte, és volt olyan atya, aki meglátta benne a papi hivatás lehetőségét:
Elmondta, mire számítsak, milyen utam lehetne, ha a papi hivatást választanám. Nemet mondtam, merthogy színházzal szeretnék foglalkozni, amin ő jót nevetett. Úgy fogalmaztam, hogy én Thália színpadán szeretnék szolgálni.
Később, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (akkor még főiskola) soha nem érte emiatt atrocitás, sőt – mint fogalmazott – hatalmas jelentősége lett.
A főiskolai osztályfőnököm, Marton László is a piaristáknál végzett. Sosem éreztem megkülönböztetést, pedig mindig látványosan keresztet vetettem, amikor valaki káromkodott. Persze ha én ragadtattam el magam, akkor nem vetettem keresztet.
Azt is hozzátette: „Egy harcművész rengeteg monoton, fárasztó, a külső szem számára értelmetlennek tűnő gyakorlatot végez. De ezek a mozdulatsorok tíz-húsz éven át is megmaradnak a testében, és nekik köszönhetően a megfelelő helyzetben a tökéletes ütést tudja alkalmazni. No, az ember neveltetésében is éppen ilyen fontos, hogy kamaszkorában milyen környezetben van, milyen hatások érik. A húszas éveim végén kezdtem el érezni a gimnáziumi évek gyümölcseit, akkor ért meg bennem a gondolat, milyen jó is volt, hogy akkor nem tudtam elkallódni.”
A me too botrányról is mondott néhány szót, amelyben osztályfőnöke is érintett volt.
„Rettentő nehéz dolog ez. Nekünk Marton főiskolai tanárként az »atyaúristen« volt. A mentor. Boldog az az ember, aki a bűneiért még életében megfizet, a jó cselekedetei pedig a gyermekeit »gazdagítják«. Az is biztos, hogy az Úristen ikszre játszik, és ez mindannyiunkra érvényes…” – nyilatkozta Pindroch Csaba.
Pindroch szerint mindenhol vannak problémák, ha mélyebben beleásnánk magunkat bármelyik szektor mindennapjaiba, látnánk, hogy őrület, mi folyik itt-ott: „A színház is ilyen terület, igen, vannak bajok ott is. Ezért lenne fontos a bérrendezés, az etikai kódex, a felelősségvállalás, a szakszervezet és a kamara. De a legnagyobb probléma a külső nyomás mindkét oldalról. Azt azért szeretném tudatni mindenkivel, hogy az alkotók szeretik és tisztelik egymást, ők nem húznak szét, még ha megvan is a véleményük”.
Forrás: Index, Mandiner