gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Pintér Béla is a FESZ segélyalap támogatására buzdít

    2020. május 10., vasárnap 15:49

    Ahogy arról beszámoltunk, a Független Előadó-művészeti Szövetség a Színházi Szolidaritási Alap munkájával összehangolva színházi alkotóművészek és valamennyi színházi háttérmunkás jövedelempótló támogatását szervezi a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet hatásainak csökkentésére.

    „Örömmel jelentjük, hogy ebben a hónapban több lakossági adományt sikerült gyűjtenünk mint márciusban és kaptunk élelmiszercsomag felajánlásokat is. A gyűjtésnek köszönhetően májusban 3,5 millió forinttal összesen 70 főt támogat a Segélyalap és az R1 Gastro Hungary Kft. felajánlásának köszönhetőn 10 élelmiszercsomagot osztunk szét a héten rászorulók között” – közölte a FESZ.

    „Vélhetően több ezer embert érintő problémáról van szó” – hívta fel a figyelmet Pintér Béla videóüzenetében, aki azt kéri, lehetőségeinkhez mérten továbbra is támogassuk a bajba jutott színházi dolgozókat.

    A FESZ a Segélyalapot az Örkény Színház januári adományából 4.000.000 Ft -os keretösszeggel indította, eddig már 142 rászorulónak tudott támogatást nyújtani, fejenként ötvenezer forintot osztottak ki.

    A Segélyalap bővítéséhez a FESZ a nézők és művészeteket kedvelő lakosság segítségére is számít. Adományozni az adjukossze.hu oldalon vagy közvetlen banki átutalással lehet:

    A kampány címe és linkje: https://adjukossze.hu/kampany/tamogassuk-az-eloado-muveszeti-teruleten-dolgozokat-1896

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram