“Apuskám, csinálja meg magát színházon kívül, és én használni fogom” – tanácsolta a fiatal Gálvölgyi Jánosnak egykori igazgatója, és ő meg is fogadta ezt. Mint mondja, az életben inkább visszahúzódó figura, nem szereti a társaságot, de amikor szerepel, átváltozik egy másik Gálvölgyivé. A HVG kérdezte.
A teljes interjú ITT érhető el.
Idén februárban egy Revizor-interjúban fejtette ki, hogy milyen nagy Pintér Béla-rajongó, viccből még azt is hozzátette, hogy be is jelentkezik nála, nincs-e valami szerepe az ön számára. Most pedig a Pintér Béla Társulattal próbál. Ennek kapcsán kifejtette: “Lehet, kicsit furán fog hangzani, de szerintem ő korunk Shakespeare-e. Most, hogy együtt próbálunk, látom, hogyan dolgozik, és én pont így képzelem el Shakespeare munkamódszerét. Zenében, mozgásban, táncban, színészben gondolkodik. Amikor felhívott, hogy elhívjon, rendesen remegett a kezem az izgalomtól, hogy gondolt rám. Így teljesüljenek az ember álmai! Borzasztóan nagy rangnak érzem, hogy nála szerepelhetek, azokkal a kollégákkal, akiket eddig én csak nézőként ismertem és rajongtam értük. (…) A darabot az én egyik kedvencemből, Bulgakov Mester és Margarita című regényéből és a Shakespeare-féle Szentivánéji álomból gyúrja össze Pintér Béla, lesznek benne zenés részek, énekelt részek is.”
A művész arról is beszélt, hívták-e valaha a Színművészeti Egyetemre tanítani: “Amikor Kazimir Károly volt a rektor, felmerült. Mondtam, hogy szakmát nem szeretnék tanítani, de ilyen színháztörténeti kurzuson heti egy-két alkalommal szívesen mesélnék a színészekről, nem is Latinovitsról, meg a többi nagyról, hanem a kevéssé ismertekről. Kazimir azt mondta, hogy nem kell, hát mindenki ismeri őket. Szomorúan kell azonban tudomásul vennem, hogy nekem volt igazam, azt sem tudják a fiatal kollégáim, ki volt Latinovits vagy Ruttkai Éva. Vezető színésznők nem tudják, ki volt Ruttkai! Borzasztóan nagy baj! Ettől még lehet persze kitűnő színésznő valaki, de a fene egye meg, érdekelje már a szakma!
Azt is hozzátette: “Én ott ültem az SZFE-tüntetéseken Molnár Piroskával az Ódry Színpad tetején. Nem kifejezés, hogy nem értek egyet a mostani átalakítással. Az idő nem őket fogja igazolni.”
Színházi szerepeiből tudni, hogy más, akár drámait arca is van, mégis elsősorban komikusként ismerik az emberek. Arról szólva, nem bánja-e, hogy így beskatulyázták, elmondta: “Nem. Darvas Iván azt mondta, hogy két Gálvölgyi van, egy televíziós és egy színházi Gálvölgyi. Az emberek nem jutnak el színházba. A hullaégető című darabot a Belvárosi Színházban egy este megnézték hatszázan. Ha a televízióban azt mondom, kukurikú, azt megnézik kétmillióan. Nem lehet versenyezni. Régen még esetleg a filmekből lehetett ismert egy színész. Aki ma nem szerepel a televízióban, az nincs. Csodálatos, tehetséges fiatal kollégáim vannak, a szívem sajdul értük, hogy azt se tudják róluk, hogy léteznek. A mi időnkben – lévén csak egy televízió volt – kénytelenek voltak azt a 8-10 pofát nézni az emberek, akit ott láttak. Köztük az enyémet.”
Arról is nyilatkozott, nem hiányzott-e, hogy több nagy drámai szerepre felkérjék, hogy vannak-e szerepálmai: “Egyszerűen kimentek alólam a színházak. Az én színházam, egykori álmaim színháza, a Madách, elment musical irányba. Van összesen 3-4 musical, amelyben egy idősebb, trottyosabb pali tud játszani, a többiben csak a fiatalok juthatnak szóhoz. Az Operaház fantomját sem lehet 60 fölött elénekelni. Ki a bánatot érdekelne egy öreg fantom? Nem lehet állandóan a Hegedűs a háztetőn-t játszani, abban talán volna helye idősebb színészeknek is.”
Azt is elárulta, hogy élte meg a karantén időszakát: “Mindig volt mit csinálnom. Persze a színház, a taps hiányzott, de az a tortúra, ami szükséges ahhoz, hogy létrejöjjön az előadás, nem hiányzott. És nem is voltak olyan feladatok, amelyek nagyon izgattak volna. Mondom, most ez a Pintér Béla-darab nagyon izgalmas, de más nem nagyon volt. Én unatkozni soha életemben nem unatkoztam, rengeteg könyvem van, olvasok. Nem hiányzott igazán semmi. Nem vagyok hülye, tudom, hol élek, de a koromból adódóan engem már nem annyira érdekel, miket beszélnek össze a politikusok. Ha meghallgatom a híreket, az az érzésem, hogy rohanunk egy irányba, és mindenki szembe jön. De én a kollégáknak is mondom, azzal kell inkább foglalkozni, hogy süt a nap. Kazimir Károly azt mondta 30 éve: „Apuskám, ha reggel kimész a WC-re-re, és ott sikerül minden, mondj el egy bróhét. Este, ha körülnézel és minden rendben van, a család is rendben van, nyugodtan fekszel le, mondj el egy bróhét. Ennyi.” Mondom, rendben, de nem tudom, mi az a bróhe. „Az egy hálaima.” Most is igyekszem ehhez tartani magam.”
A teljes interjú ITT érhető el.