A 2022/2023-as évad első bemutatója a Weöres Sándor Színházban Csehov Sirály című darabja, Widder Kristóf rendezésében, Morcsányi Géza-Radnai Annamária fordításában. A premiert szeptember végén tartották a nagyszínpadon.
Ajánló a darab elé:
Csehov egyik legszemélyesebb darabja egyszerre beszél színházról és szerelemről. Írásról és szenvedésről. Horgászatról és megbánásról. Generációs szakadékokról és türelmetlen dühről. A visszavonhatatlan dolgokról, amelyeknek következményei vannak, hiába söpörnék a fiókba befejezetlen novellavázlatként.
Egymás mellé állít egy már befutott és egy kezdő színésznőt, egy orvost, egy írót, egy tanárt, egy rendezőt: férfiakat és nőket, fiatalokat és idősebbeket, hogy megfigyelhessük, ahogyan újra és újra rontanak és remélnek mégis. A végén azonban az élet is csak egy lottó játékká egyszerűsödik: unalmas – de ha megszoktad, elmegy. Már csak az az egyetlen kérdés, hogy velünk vagy mellettünk. És ezt a kérdést csak az meri feltenni, aki képes kilépni belőle.
Kritikus szemmel az előadásról:
Widder Kristóf Sirálya megőrzi a csehovi alapgondolatot, hangulatot, ugyanakkor jóval túllép rajta, maivá, kegyetlenül maivá teszi. Mert hát miért is megyünk színházba? Hogy egy kicsit magunkra ismerjünk, hogy bizonyos történetekbe és karakterekbe ágyazva manifesztálódni lássuk saját félelmeinket, szorongásainkat, hogy rádöbbenjünk, nem vagyunk egyedül. Bennünk is ugyanúgy harcol a megszokáshoz való ragaszkodás az újtól való félelemmel, aggaszt a jövő a kilátástalansága, a bizonytalanság, kapaszkodókat szeretnénk. A Sirály karakterei bár látszólag meg vannak győződve a maguk igazáról, belül bizonytalanok, kételyek gyötrik őket. Kosztya Trepljov, (Major Erik), a tragikus sorsú fiú az anyjától való függőségben él.
Szeretné kibontakoztatni szárnyait, létrehoz egy látványában magával ragadó abszurd előadást (színdarabot a színdarabban) a kihalt bolygóról (ami a klímaváltozás miatt mindannyiunk félelme), melyben tartalmi és formai megújulásra törekszik. Elképzeli a jövőt, a jövőről alkotott félelmeink legrosszabbikát, melyet szerelme, Nyina, a fiatal lány (Mari Dorottya) játszik el. Trepljov és Nyina izgulnak, hogy mit szól mindehhez Arkagyina, a színésznő (Németh Judit), aki egyben Trepljov anyja is. Arkagyina és Trepljov anya-fiú kapcsolata ambivalens, tagadhatatlan, hogy szeretik egymást, de ki-ki a maga módján. Arkagyina nehezen fogadja el az évek múlását, elkeseredetten küzd életkora ellen, büszke a fiatalos megjelenésére, divatos öltözködésére, és arra, hogy még mindig népszerű színésznő, de legbelül ő is tudja, hogy szélmalomharcot folytat, ezért elszántsága annál nagyobb. Anyai szeretetébe önzés vegyül, karrierjét előbbre helyezi fia boldogulásánál.
Trepljov egyszerre szereti és gyűlöli az anyját, az egyik pillanatban kifejezi forró ragaszkodását, szinte kisgyermeki ragaszkodással, hogy aztán a következőben indulatos dühvel taszítsa el magától. Akarja is az önállóságot meg nem is. Kosztya Trepljov az érzelmi hullámzások embere, a meg nem értettség indulata, a saját művészi képességeinek megkérdőjelezése, a szerelmi csalódása végzetessé váló szenvedéshullámot indít el benne. Major Erik kifejezésmódja, mozdulatai, egész megjelenése Sós Imrére emlékeztetnek, a tragikus sorsban rejlő mélységeket tárja elénk. A Vaskarika beszámolóját itt érhetik el.
“Ne poros múlt század eleji történetet nézzünk (…) élő, nekünk is ismerős dolgokat – fogalmazza meg Widder Kristóf a darabbal kapcsolatos rendezési koncepcióját . És valóban a Sirály azért tűnik a 2022/23-as őszi évad erős kezdésének, mert bár a WSSz történetében láthattunk pár – időben, arányosan elosztott – Csehov-adaptációt, azonban most (szemben mondjuk a 2009-es Cseresznyéskert klasszikus felfogásához képest) nem a tapintható álmosságot, a 19. századvég orosz, vidéki, elszegényedő arisztokrácia vekengését, nosztalgikus impotenciáját tolja túl a darab, hanem az atmoszférikus ábrázolás helyett hangsúlyosan a karakterek közti nem fekete-fehér relációkról gondolkodik, illetve a mindenkori kortárs művészet társadalmi beágyazottságát vizsgálja finom árnyalatokon keresztül” – írta a darab kapcsán a Nyugat.hu.
“A szombathelyi bemutató nemcsak a Csehov-szöveg – az ember – belső működését tárja föl és mutatja meg “szemérmetlenül”, hanem a színházét, a színházi masinériáét is. Folyamatos a villózás, a tükröződés: Trepljov rendez, Dorn működésbe hozza a függönyt, aztán korrigál, a színészek “szerepből” indítanak el, állítanak le színpadi szerkezeteket; a nagyszínpadon minden látszik, amit máskor inkább eltakar a díszlet: most a masinéria működése az alapvető – és lenyűgöző – látvány. Átálláskor a színész díszletmunkásba tűnik át. Nyaktörő mutatvány: a láthatatlan kötél tragikum és komikum – színház és színház, színház és “élet”, élet és halál – között van kifeszítve. Pirosban, fehérben, feketében. Mindjárt kezdődik az előadás.” – írja a Vaol.hu.
Szereplők:
Arkagyina, színésznő Németh Judit
Trepljov, a fia Major Erik
Szorin, Arkagyina bátyja Szerémi Zoltán
Nyina, Fiatal lány Mari Dorottya
Samrajev, Szorin intézője Orosz Róbert
Polina Andrejevna, Samrajev felesége Bálint Éva
Mása, a lányuk Herman Flóra
Trigorin, író Antal D. Csaba
Dorn, orvos Horváth Ákos
Medvegyenko, tanár Kelemen Zoltán
Alkotók:
látványtervező Kupás Anna
zene Bakk-Dávid László
dramaturg Tóth Réka Ágnes
kellékes Pulai Anikó
hangosító Joós Márton
világosító Kiss Zoltán
súgó Jenei Ági
rendezőasszisztens Kovács Nóra
RENDEZŐ Widder Kristóf