A 10. Színházi Olimpia egyik különlegessége volt, hogy a kőszínházak mellett szabadtéri színházak is részt vettek a programsorozatban. Pócza Zoltánt, a Kőszegi Várszínház vezetőjét, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnökét kérdezte az olimpiai részvételről a Színházi Olimpia honlapja, a szinhaz.org.

– A Szabadtéri Színházak Szövetségének tizennégy tagja van, közülük nyolc színház vett részt a Színházi Olimpián. 

– Vidnyánszky Attila a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy a lehető legtöbb műfaj és sokféle művészeti ág jelenjen meg az olimpián, így a szabadtéri színházak is mutatkozzanak meg. Ezek jellegüknél fogva speciálisak, viszont a tavaszi-nyári időszak kedvezett a szabadtéri előadásoknak is. Nagyon fontosnak tartom, hogy mi is megszólíttattunk, és lehetőségünk volt bekapcsolódni ebbe a nagyszabású eseménysorozatba. Olyan időszakot élünk, amikor minden lehetőséget igyekszünk megragadni, és a Színházi Olimpia révén olyan gazdag műsorkínálatot sikerült a tavaszi idényben is létrehoznunk, amelyre büszkék lehetünk.

– Nagyon változatos műfajok szerepeltek a programkínálatban. Volt egységes koncepció a vendégprodukciókkal kapcsolatban?

– A tagszínházak maguk döntöttek arról, hogy melyik társulatokat és produkciókat hívják meg, de mindannyian arra törekedtünk, hogy főként a határon túli, magyar nyelvű társulatoknak biztosítsunk lehetőséget, a külföldi előadások közül pedig volt olyan, mint például a Spanyolországból érkező a Luxuria című flamenco-balett, amely több tagszínházunkban is szerepelt. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy nem könnyű külföldi színházat vendégül látni, főleg adminisztratív akadályok nehezítik az ilyesfajta együttműködést, éppen ezért igyekeztünk úgy kialakítani a programot, hogy ezeket az előadásokat ne csak egy helyen láthassa a közönség.

– Milyen szervezést igényelt a szövetségnek az olimpiai részvétel?

– Minden tagunk közvetlenül pályázott az olimpia szervezőbizottságánál, így a szövetség a szervezésből nem vette ki a részét. Ugyanakkor ki kell emelnem a szoros szakmai együttműködést, amely megvalósult az olimpiai felkészülés alatt. Két olyan tagunk is van, akik a földrajzi helyzeténél fogva régóta dolgozik határon túli színházakkal: a Gyulai és a Kisvárdai Várszínház. Ők láttak el tanácsokkal bennünket, hívták fel a figyelmünket azokra a társulatokra és előadásokra, akiket érdemes lehet meghívni.

– Utólag hogyan értékeli a tagszínházak szereplését? 

– Arra törekedtünk, hogy olyan együttműködéseket hozzunk létre határon túli színházakkal, amelyek hosszú távon is segítik őket. A produkciók díszletének, jelmezeinek elkészítését, valamint a szerzők és alkotók munkájának honorálását vállaltuk, így olyan előadások elkészültét tudtuk támogatni, amelyek enélkül nem, vagy jóval szerényebb mértékben valósulhattak volna meg.