A színházak leállása után kialudta magát, majd főzőcskézni kezdett. Az Örkény Színház Kossuth-díjas színészének azonban nem sok ideje marad a pihenésre; telefonon mond verset, gondozza az állatait, és ha teheti, olvas. A Kultúra.hu kérdezte.
A teljes interjú itt olvasható.
A kérdésre, hiányzik-e a színház, Pogány Judit azt válaszolta: „Kicsit szégyellem bevallani, de nem. Végtelenül sokat dolgoztam az elmúlt ötvenöt évben, mióta színháznál vagyok. (…) Szerencsém van, mert élvezem az egyedüllétet, így nem szenvedek sem bezártságtól, sem attól, hogy nem játszhatok. (…) Már nagyon fáradt vagyok, és egyáltalán nem vagyok tevékeny. A heverő szélére szeretek lehuppanni. A színház kelti azt az illúziót, hogy tevékeny vagyok, mert valóban sok produkcióban játszom.”
A Vers csak neked programról szólva kifejtette: „2500 megkeresést fogadott a színház titkársága. (…) Sokan lemaradtak a lehetőségről, ezért nem csak a hivatalos hívásokat teljesítjük, hanem a civil kéréseket is. Egyik kollégám például felhívott, hogy szeretné, ha az anyósa tőlem hallhatna egy verset. Ez akkora boldogság volt, hogy már én is megkértem több kollégámat, hogy teljesítsenek hasonló kéréseket. (…) Bár a vers a csúcspontja ezeknek a beszélgetéseknek, néha alig tudok odáig eljutni. (…) Ha most ismeretlenül felhívok valakit, és érzem a hangján a boldogságot, az nekem is sokat jelent. Volt olyan, aki azt mesélte, hogy egy fotelben kényelmesen elhelyezkedve várta a hívást, de mikor meghallotta a hangomat, másfél métert ugrott örömében. (…) Hihetetlenül sok szeretet árad felénk ezekből a beszélgetésekből” – árulta el a színművész.
Arról is mesélt, hány cicája van most: „Van egy 17 éves cicám, emellé 14 évvel ezelőtt beköltözött egy, 3 éve újabb három gazdátlan cica szegődött ide, és bejár még csak enni három-négy környékbeli cica. (…) Tíz éve etetem a környék sünjeit, azok is ideszoktak, mióta nincsenek meg a nagy kutyáim, akiktől tartottak. A madarakat is etetem, az ő esetükben ügyelni kell arra, hogy mindig találjanak táplálékot az etetőben, ha már odaszoktak. Mániákus vagyok.”
Arról, szorong-e a jelenlegi helyzet miatt, elmondta: „Magam miatt nem. A kollégáimat féltem, akadnak köztük, akik nagyon nehezen viselik a kényszerszünetet. Én már annyit játszottam az életem során, hogy semmilyen nagy eseményt nem várok. A pályakezdő fiataloknak viszont rengeteget számít egy féléves szünet. Sokat gondolok a családomra, fiamra, az unokáimra. Tudja, mitől szorongok? Attól, hogyha visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, vajon bírom-e majd a korábbi tempót, lesz-e bennem annyi kedv és energia, hogy tudjak ugyanúgy teljesíteni.”