Pókháló – Agatha Christie bemutatót tartottak Kecskeméten

A január 8-án bemutatott Pókháló című előadáson izgulhatnak a nézők a kecskeméti Kelemen László Kamaraszínházban, amely több szempontból is különleges.

A Pókhálót Magyarországon még nem mutatták be színházban, sőt a legnagyobb Agatha Christie-rajongók sem feltétlenül olvasták, hiszen a szerző kifejezetten színpadi, illetve filmes forgatókönyvnek írta meg. 

“A Pókháló azon ritka művek egyike, amely a krimi és a vígjáték mezsgyéjén táncolva, tökéletesen ötvözi a két műfaj előnyeit” – mondja róla Sipos Imre rendező, aki számára izgalmas kihívást jelentett a próbafolyamat, ugyanis ez az első krimi rendezése, illetve rendezői minőségben ezzel a darabbal mutatkozik be a kecskeméti közönségnek.

A szövevényes történet szerint Clarissa, Henry-Hailsham Brown második felesége élvezetét leli a kalandos történetek mesélésében, viszont amikor gyilkosság történik a nappalijában, az igazi drámával már sokkal nehezebben birkózik meg, különösen, hogy fiatal mostohalánya, Pippa is a gyanúsítottak között van. Hogy a szituáció még kínosabb legyen, az áldozat az a férfi, aki Henry első házasságát romba döntötte. Clarissa hamar rájön, hogy a tények, a titkos fiókok és rejtett csapóajtók gyakran sokkal hátborzongatóbbak, mint a fikció…

A főbb szerepekben Märcz Fruzsina, Dunai Tamás, Orth Péter, Ferencz Bálint, Gyuriska János, Jankovics Anna és Horváth Eszter látható. A díszletet és a jelmezeket Matyi Ágota tervezte. 

A Kecskeméti Nemzeti Színházban korábban is nagy sikerrel vittek színpadra Agatha Christie-műveket: Az Egérfogó még Londonba is meghívást kapott vendégszereplésre, valamint az … és már senki sem! című előadást ugyancsak rendre telt ház előtt játszhattuk a nagyszínház színpadán. 

Bővebben az előadásról

Online jegyvásárlás