A népszerű színésznőt Nagykarácsony című új filmjéről kérdezte a Szeretlek Magyarország, de beszélt arról is, mit jelent számára a karácsony, és miről fog szólni a következő vígjáték, amiben szerepet kapott.
A teljes interjú ITT érhető el.
“Mivel magyar karácsonyi film még nem nagyon készült, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, mitől lesz más. Mint a legtöbben, eddig főleg amerikai karácsonyi filmeket láttam. Egyébként imádom a karácsonyt, és az összes kedves giccset, csillogást, ami ezzel jár” – mesélte Tiszeker Dániel alkotásáról a színésznő.
“Azt éreztem, amikor elolvastam a forgatókönyvet, hogy pont az a csoda van benne, amit karácsonykor úgy várunk, hátha most majd megtörténik. Ami egyébként megtörténhet az életben is, ha úgy alakítjuk. Valahogy mindig jó olyan filmet látni, ahol ez működik. Felnőtt fejjel is hinni a Jézuskában, a Mikulásban és a csodákban. A Nagykarácsonyt azért szerintem nézni, mert az amerikai filmekkel ellentétben megmutatja, hogy a csoda nem feltétlenül a tökéletességben rejlik, hanem hogy minden esendőségünk és hibánk ellenére képesek vagyunk változni, szeretni és szeretve lenni” – tette hozzá.
Az általa játszott karakter, Lilla nagyon hasonlít rá, akár csak neki, fontos számára a környezetvédelem, egyedül neveli a kisfiát… Ennek kapcsán kifejtette: “Az a megtiszteltetés ért, hogy amikor Tiszeker Dani, a rendező felkért, azt mondta, a producerekkel együtt bennem gondolkodnak. Tehát már úgy íródott a könyv, hogy én fogom játszani Lillát. – Ugye? Nagyon hízelgő volt. Nem is lehetett kérdés, hogy vállalom. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, azt éreztem, hogy az egész történet nagyon szívmelengető. A karakter pedig azért kihívás, mert nagyon finom, miközben én a színpadon is elképesztő energiával és nagy „ecsetvonásokkal” dolgozom. Filmben keveset játszottam, színpadhoz vagyok szokva, annak a méreteihez.”
A kérdésre, színházban vannak-e új tervei, úgy nyilatkozott: “Az az igazság, hogy nagyon sok minden van a fejemben, de most még azért nem szeretném elmondani, mert nem szeretnék előre inni a medve bőrére. Rendkívül érdekel az a fajta színház, ami nemcsak a nézőknek, hanem a nézőkről is szól. Tehát a személyes tapasztalataimat belefogalmazva az előadásba, olyan élethelyzeteket bemutatva, amit mindannyian átélhetnek, ezáltal sokkal közvetlenebbé téve a kapcsolatot köztem és a nézőtéren ülők között.”