Pokorny Lia eddig sem titkolta, mennyire közel áll hozzá a gasztronómia, nemrég megjelent Holnapra is marad című szakácskönyvében pedig azt bizonyítja, hogy a környezetvédelem az asztalnál kezdődik.A Diéta és Fitnesz kérdezte.

A kérdésre, mi inspirálta arra, hogy szakácskönyvet írjon, Pokorny Lia elmondta: “Mindenekelőtt fontos tisztázni: nem vagyok szakács, nem is szeretnék ebben a szerepben tetszelegni. A környezettudatos konyha viszont már régebben megihletett, ezt árnyalta tovább a tavaszi karantén és az azóta kialakult helyzet. Eddig is biztos voltam benne, de ma már talán többen elhiszik: lehet úgy is izgalmas a gasztronómia, hogy közben zöld is. (…) Alaptétel, hogy abból főzök, ami éppen van. És ez nem csak a szezonalitást jelenti. Hiszem, hogy meg kellene fordítani a dolgot: a bevásárlólistára először ne az kerüljön fel, ami nincs otthon, hanem az, ami van – és ahhoz vegyük meg a még hiányzó, szükséges dolgokat. Annyi mindent lehet készíteni például azokból a zöldségekből, amik már nem a legszebbek és a legfrissebbek – sőt, épp ezekkel kellene gyorsan kezdeni valamit. Rengeteg inspiráló embert követek, akiktől sokat tanultam e téren. Itt van például Szatmári „Főzelékes” Feri, aki megmutatja, hogy a főzelékekben sokkal több a lehetőség, mint amit a menzán megtapasztaltunk. Vagy a kollégám, Karalyos Gábor, aki Vegán Hegylakóként mutatja meg, hogyan élhet az ember tökéletes harmóniában a természettel, szinte zéró ökológiai lábnyommal és isteni finom ételekkel. De fontos megemlíteni egy másik kollégámat, pótpapámat, Papp Jánost is. Vele és túracsapatával hegymászáskor is istenieket eszünk, ajánlok túraelemózsiát a könyvben, olyat is, amit otthonról vihetünk magunkkal, és olyat is, ami a szabadban, nyílt lángon készül el. Az említett barátok mind azt mutatják meg, hogy a környezetvédelem bizony kezdődhet a konyhában. Például azzal, ha nem termelünk maradékot.”

Azt is hozzátette: “Törekszem az alapanyag minden részének a felhasználására. A tök héját például már rég nem dobom ki, jó ízt ad a lecsónak. És ha látom, hogy valamelyik zöldség, gyümölcs fonnyadozik, az éppen készülő ételhez illesztem. Nagyanyáinknak ez annyira természetes volt! Hát mikor dobták ki a száraz kiflit?!”

Azt is elárulta, a receptek zömét édesapjának köszönheti, de az első gasztronómiai élményei a nagymamához kötik: “Ma is elevenen élnek bennem a mozdulatai, ahogy a tésztát gyúrja, ahogy vágja fel nagyon vékony csíkokra, teszi száradni a cserépkályhára, hogy aztán az egész a forró, gyöngyöző húslevesben kössön ki. Emlékszem a konyhája, a sülő étel, a dagasztott tészta illatára, és hogy melyik járólap billegett… Imádtam nála lenni, a kertjében bogarászni, amikor nála töltöttem néhány hetet a nyári vakáció alatt. Bogarászni még most is szeretek Apa kertjében is: ha nála vagyunk, maga köré gyűjti az unokákat, együtt főznek, addig én Anyával a kertben keresek a készülő ételhez használható gyümölcsöt, zöldséget, fűszert. Nálunk közösségi élmény az ételkészítés, olyan program, ami összehozza a családot.”

Forrás: Diéta és Fitnesz 2020.11.27 – 16,17. oldal