Túrázásról, önismeretről, gyereknevelésről, megfelelési kényszerről is beszélgetett Pokorny Lia színésznővel a Nők Lapja Évszakokban Hufnágel Gabriella. Lapszemle.
A kérdésre, mi az a pont, amikor úgy érzi, ki kell szakadnia a mindennapokból, a színésznő elárulta: “Az elvonulás nem mindig akkor sikerül, amikor vágyom rá, hanem amikor időm engedi, bár a mostanira már nagyon készültem. Már májusban tudtam, hogy kemény hónapok elé nézek. Júliusban egy szabad hetem volt, akkor is a Tátrába mentem túrázni. Mindennap annyit mentünk, hogy másnap alig tudtunk lábra állni, de engem ez kapcsol ki. Apukám az erdő szélén lakik, mosogatás közben látom a Kékestetőt. (…) A természet kimossa belőlem a stresszt, ami fontosabb, mint hogy a testem pihenjen. Az erdőben végre nem az agyamat kell használnom, hanem átmozgatom a testem, a tüdőm. Ilyenkor olyan képek égnek a lelkembe, ami átír mindent, ami addig pörgött bennem. A problémák kisimulnak, minden sallang, kétség – ami nem az adott ügyről, hanem a kimerültségről vagy a saját működésemről, a bennem élő mintákról szól – elszáll. Menetelés közben – bármi miatt aggódom is, hogy nem fog sikerülni – elfogadom, hogy mindent megtettem az ügy érdekében, tudom, hogy nem rajtam múlik, és azt is el tudom fogadni, ha valami mégsem úgy lesz, ahogy szeretném.”
Ahhoz, hogy ilyen letisztultan álljon hozzá az élet kihívásaihoz, sok traumán és nehézségen kellett átmennie: “Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben így működöm, azt viszont tudom, ebből mi a valós félelem, és mi a minta. Nem véletlenül járok sok éve terápiába, mert fontos az önismeret. Jó lenne, ha nem csak a testünk, hanem a lelkünk tisztán tartására is figyelnénk. Ha felismerjük a mechanizmusainkat, hogy ne öntudatlanul működjünk, az az igazi szabadság. Nem a világot kell meghajlítani, hogy az úgy működjön, ahogy akarjuk, hanem a bennünk élő elakadásokat kell kigubancolni. Így a probléma egyre kisebb lesz, mi pedig vele együtt változunk, aminek hatására a külvilág is másképp kezd viselkedni velünk.”
Arról szólva, mit tett helyre magában, ami miatt a környezete máshogy viselkedett veled, Pokorny Lia elmondta: “Kezdem elengedni a megfelelési kényszeremet, és ezzel együtt tanulom a nemet mondás képességét. Nem vált automatikussá, de könnyebben mondok nemet, mint korábban. Az igazgatóm, Puskás Tamás, bár megbeszéltük, hogy ebben a zsúfolt időszakban nem fér bele új bemutató, felkért egy munkára, amire gondolkodás nélkül nemet mondtam. Meglepődött, de utána megbeszéltük.”
Vallja, hogy fontos megélni: egy közösség része vagyunk: “A legfontosabb az, hogy ne egyénként, hanem közösségben gondolkozzunk. Olyan érdek nélküli kapcsolódásokat kell keresni, melyeknek teremtő erejük van, és amikben felnemesül a lelkünk. Amíg az ember magányosan próbál megküzdeni a hétköznapokkal, sokszor a közösségi oldalakon fröcsög, mert a sok feszültséget valahol ki kell adnia. Addig ő csak a hiányokat éli meg. A ,,szükségem van rá” helyett a ,,szükség van rám” gondolatra kellene helyezni a hangsúlyt, mert ha egy közösség részeként önzetlenül adni kezdünk, visszaömlik ránk a befektetett energia. Például van egy egyesületünk, a Közel A Part, aminek több tagja a túracsoportunkból került ki. Minden év novemberének végén részt veszünk egy országos élelmiszergyűjtésben, ahol csak a mi kis csapatunk egy hosszú hétvégén több tonnányi élelmet gyűjt a rászorulóknak. Év közben járjuk a természetet, és egymásból töltekezünk. Több környezetvédő kisközösség kellene, ahol igény van arra, hogy ne a fogyasztói társadalom taposómalmában habzsoljunk, hanem zöld értékrend szerint létezzünk.”
Forrás:
“A természet helyre teszi a lelkem”
Nők Lapja Egészség 2021.11.08 – 14,15,16,17. olda