gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 29., péntek

    „Pont ilyen darabra lesz szüksége a nézőknek” – Készül az Aranyoskám a Madách Színházban

    2021. január 20., szerda 06:50

    A Madách Színház újabb világsikert hoz Budapestre: szeptember 10-én, 11-én és 12-én, non replica változatban mutatják be az Aranyoskám (Tootsie) című musicalt. A készülő előadásról Balla Eszter és Szirtes Tamás rendező mesélt az RTL Reggeliben.

    Szirtes Tamás úgy véli, a musical egy zseniális feldolgozása a ’80-as évek nagysikerű filmjének, melyben Dustin Hoffman játszotta a főszerepet. Erről szólva a rendező úgy fogalmazott, hogy míg a filmben az Oscar-díjas színész által játszott karakter egy munkanélküli sorozatszínészt keltett életre, aki úgy épít karriert, hogy női ruhába bújva egyéniségének egy másik oldalát bontja ki, addig a Broadway-adaptáció egy zenés színház életébe kalauzolja a nézőket, úgy, hogy erre a közegre kicsit ironikusan, de szeretve tekint.

    Szirtes Tamás azt is elmondta, hogy az Aranyoskám a Broadway-premier után először a Madách Színházban kerül színre, és non-replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval, díszlettel, jelmezzel és koreográfiával mutatják be.

    Balla Eszter hozzáfűzte, nagyon boldog, hogy eljátszhatja Sandy-t, akit  karakteres, barvúros szerepnek gondol.

    „Rég volt zenés bemutatóm, az pedig külön öröm, hogy újra szerepelnek dátumok a naptáramban…” – mondta.

    A beszélgetésben kitértek a Madách Színház online produkcióira is, melyről a rendező kifejtette: „A online térben alkotott bemutatóinkat a kényszer szülte, de nagyon jó dolognak tartom. És amikor a vírus elmúlik, akkor is megmaradhat egy része, ezekkel az előadásokkal ugyanis új kifejezésmódot is találtunk, sokféle műfajjal kísérleteztünk, legyen szó zenés, vagy prózai előadásról, irodalmi, portré-műsorról.”

    Az Aranyoskám (eredeti címe: Tootsie) Sydney Pollack 1982-es filmje, Dustin Hoffman főszereplésével. A film 10 Oscar-jelöléséből a legjobb női főszereplő (Jessica Lange), a legjobb operatőr és a legjobb hang díját nyerte el. A Golden Globe-ot a legjobb női mellékszereplő, a legjobb színész és a legjobb zenés film és vígjáték kategóriában kapta meg. A film cselekményét nagyban adaptálta a musical-változat.

    A Madách Színház előadásában Michael / Dorothy szerepében Sánta László, Serbán Attila és Szemenyei János látható majd, Julie-t Peller Anna, és Simon Boglárka, Jeffet Ficza István és Hajdu Steve alakítja. Rita Csákányi Eszter és Sáfár Mónika lesz.

    Sandy-t Balla Eszter és Molnár Gyöngyi, Ront Magyar Attila és Szerednyey Béla játssza. Max jelmezét Csiszár István és Gömöri András Máté ölti magára, Stan szerepében Galbenisz Tomaszt láthatják.

    Forrás: RTL Reggeli, Színház Online

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram