„A kultúrharc kulisszái mögött” címmel rendeztek beszélgetést az MCC esztergomi fesztiválján pénteken, ahol Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója, Kovács Ákos Kossuth-díjas előadóművész, valamint Kiss Viktor politológus, ideológiakutató, a PTI Társadalomelméleti Műhelyének kutatója ütköztette gondolatait. A beszélgetés moderátora az MCC hallgatója, Hegedűs Anna volt. A Mandiner számolt be az elhangzottakról.

A felvetésre, vajon van-e jobb- és baloldali kultúra, Ókovács Szilveszter úgy nyilatkozott: „Nem hinném, hogy két külön lombikban lötybölik, ahonnan néha átcsöpög egyikbe-másikba”. Ő inkább az elvárásokat látja, „hogy bizonyos jegyek mentén azonosítani igyekeznek jobb- vagy baloldali kultúrát”. Például a napi politika bevitele a színházi életbe baloldali elvárás, míg a jobboldaltól elvárt jegy lehet az eredeti játszásmód megőrzése – vélte. „Mi az operával tudunk ilyet is, meg olyat is, mindenféle előadói látásmódot beengedünk, de a napi politikát kifejezetten irtom” – szögezte le.

Kiss Viktor szerint naiv álláspont az egy és oszthatatlan kultúra, ahol csak a minőség dönt, hiszen az egész kultúrharc lényege egy uralkodó jelentéshalmazhoz kötődő viszony: károsnak és apokaliptikusnak vagy megvédendőnek látja egy-egy csoport. Megbomlik a kulturális szereplők összetartozás-érzése, nem a zenész vagy operaénekes, társadalomtudós kolléga a referenciapont, hanem szakadás jön létre. Ha ez bal- és jobboldal mentén jön létre, máris lesz bal- és jobboldali kultúra, globalista vagy nemzeti kultúra – érvelt.

Arról szólva, hol zajlik ez a kultúrharc, Ókovács Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila rendezéseit hozta fel példaként, mondván, nem azzal van a baja, hogy egy darab arról szól, hogy két férfi kapcsolata válságba kerül, a probléma, ha csak ilyet játszik egy színház, térítő szándékot érez benne, vagy megbotránkoztatási célokat. Szerinte sokkal érdekesebb, milyen egyéni feldolgozást kap egy-egy darab, ahelyett, hogy túladagolt, elvárt ideológiajegyekkel próbálja kiakasztani a másik oldalt.

„Pont itt kezdődik a kultúrharc! Amikor mondunk egy markáns állítást arról, mi fér bele, és mi nem” – vágta rá Kiss Viktor, aki felhozta azt a nézőpontot is, miszerint a színház célja a botránykeltés, hogy a beállt és patologikus társadalmi jelenségeket tematizálja, mert attól lesz jobb a társadalom. (…)

„Isten mentsen a társadalommérnök-botrányszínházaktól” – mondta erre Kovács Ákos, hozzáfűzve, a társadalom önszerveződő rendszer. Az emberi probléma örök: az élet véges, utána ki tudja, mi vár, veszteség, öröm, szerelem, születés, halál, a klasszikus szerzőink nagyon jól leírták – fogalmazott Kovács Ákos; „a kérdések és válaszok is benne vannak”. (…)