Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Pontos koreográfiával kellett megcsinálni ezt a 18 percet” – Katona László Cannes-ban

    2021. július 20., kedd 09:51

    A cannes-i filmfesztiválon tekinthette meg a közönség a Kongresszusi és Fesztiválpalota mintegy ezer férőhelyes Debussy termében a Mundruczó Kornél és Wéber Kata Evolúció című filmjének világpremierjét. A filmben a székelyudvarhelyi Katona László is játszik, ő mesélt a Liget.ro-nak cannes-i élményeiről.

    A teljes riport itt olvasható.

    74. alkalommal gyűltek össze a filmes világ kiemelkedő alkotói a franciaországi Cannes-ban július 6. és július 17. között. Idén először a Cannes Premiere elnevezésű új, versenyen kívüli szekcióba is válogattak filmeket, a programban 13 alkotást mutattak be, köztük az Evolúciót.

    „Még a Krétakör színházban kezdtem Mundruczó Kornél rendezéseiben dolgozni, A Nibelung-lakóparkban és a Jég című előadásban. Miután a Krétakör felbomlott, ő nagyon sok előadást készített a saját független színháza, a Proton színház keretében, és én majdnem minden előadásában játszottam. De a filmjeiben nem nagyon, vagy csak egészen kis szerepeket. A pandémia előtt, 2019 nyarán csináltuk az Evolúció című előadást, amelyet a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon mutattunk be Bochumban” – elevenítette fel Katona László.

    A németországi fesztiválon több ezer ember előtt játszott produkciónak – amelyben a Lett Állami Kórus és a Bochumi Szimfonikusok is közreműködtek – nagy sikere volt.

    „Egyszer csak hívott Kornél, hogy ő ebből készítene egy filmet, de nem a színházi előadást venné fel, hanem átírja, és film lesz belőle. Ezt márciusban le is forgattuk, ami elég kemény munka volt. Tíz nap próbánk volt és tizennégy forgatási nap.

    Az előadás három különböző részből állt, a film is. Ugyanakkor nagyjából ugyanazok a szereplők, mint az előadásban. Az első részben én és két társam lengyel vöröskeresztes vagyunk, akik a háború után bemennek Birkenauba, és ott találnak egy gyereket. A második és harmadik rész már napjainkban játszódik. Amikor mondta Kornél, hogy tíz napot fogunk próbálni, csodálkoztam, mert filmre nem szoktunk ilyen sokat, de aztán kiderült, hogy miért: az előadás első része 35 perc, a filmben tizennyolc, és nincs benne vágás. Azt jelenti, hogy ennyi ideig a kamera egyben mozog, egy snittes az egész. Akkor tudtam, hogy ezzel kemény munka lesz. Sokszor nekimentünk a jelenetnek, mert ha valami kicsi hiba adódott, újra kellett venni az egészet. Máskor az van, hogy rajtad van a kamera, vágás, jön a következő snitt. De itt egyben, nagyon pontos koreográfiával kellett megcsinálni ezt a tizennyolc percet. Rengeteget próbáltunk rá. Ez egy nagyon szép, igazából filmes szenzáció, hogy vágás nélkül egy kamerával van megcsinálva. Érdekes munka volt” – árulta el a színész.

    A teljes riport itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram