Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pótfelvételit hirdet a kolozsvári színi!

    2022. augusztus 12., péntek 10:45

    Szeptemberi pótfelvételi kereteiben újabb lehetőség lesz felvételt nyerni több szakra is a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Film Karára.

    Mesterképzésen a kétéves kortárs színház szakon – választhatóan színművészet, illetve színháztudomány szakiránnyal – öt államilag támogatott hely maradt fenn, ugyanakkor mindhárom szakon költségtérítéses helyet is el lehet foglalni.

    A második egyetemi szakjukra jelentkező diákok esetében a tandíj nagymértékben csökken, amennyiben a hallgató előző szakja is BBTE-s volt. A szaktantárgyak mellé minden esetben a pedagógiai modult is fel lehet venni, ingyenesen. Akik a pedagógiai képzést elvégzik, azok az egyetemi oklevél mellett tanári végzettségről is tanúsítványt kapnak.

    A pótfelvételire szeptember tizenkettedikétől tizennegyedikéig lehet majd beiratkozni, a megmérettetés pedig tizenhatodika és tizenkettedike között fog zajlani. Ezt követően, szeptember húsz és huszonegyedikén kell majd visszaigazolni a helyeket. Az érdeklődők részletesebb információkat az egyetem honlapján találhatnak.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram