Pótfelvételit hirdet a Nemes Nagy Színészképzés!

Augusztus végére kétnapos pótfelvételit hirdet a Nemes Nagy Színészképzés. A felvételin jelen lesz a tanárok közül többek közt Barna Lilla, Naszlady Éva, Pálya Pompónia, Papp Márta, Imre Krisztián, Kenderes Csaba, Vilmányi Benett és az osztályt indító Tóth Miklós is

A Nemes Nagy Ágnes Színészképzés pótfelvételijére jelentkezők idén – a júniusi felvételihez hasonló módon – a hagyományos, személyes repertoár bemutatására épülő vizsgahelyzetet megelőzően egy workshop-formátumú, egész napos munkafolyamatban vehetnek részt. Ennek során a (pót)felvételizők különböző szekciókban dolgozhatnak egymással és a képzés tanáraival. Így nemcsak a tanárok kaphatnak képet a jelentkezőkről, de a felvételizők is belekóstolhatnak a képzésben folyó munka stílusába, megismerkedhetnek oktatóink módszereivel, közösségünk hangulatával.

A tanárok / Fotó: Németh Mónika

A színpadi mozgással foglalkozó csoportban a fizikai színház alapjaiból kaphatnak ízelítőt a jelentkezők, a filmes munkacsoportban etűdöket készíthetnek, a színészmesterség-csoportban improvizációra és helyzetgyakorlatokra épülő gyakorlatokat végezhetnek, míg az ének, hangképzés foglalkozásokon a kreatív zene is hangsúlyos szerepet kap. A különböző szekciókban a nap folyamán – vetésforgó rendszerrel – minden felvételiző részt vesz.

A kétnapos felvételin jelen lesz a tanárok közül többek közt Barna Lilla, Fekete Anikó, Hojsza Henrietta, Naszlady Éva, Pálya Pompónia, Papp Márta, valamint Imre Krisztián, Kenderes Csaba, Pallagi Ákos, Vilmányi Benett és az osztályt indító Tóth Miklós is.

A felvételi időpontja: 2022. augusztus 29-30.

Helyszín: 1115 Budapest, Thallóczy Lajos u. 1.

A jelentkezési lap itt érhető el.

További információk a képzésről és a felvételiről: szineszkepzes.hu