KulisszaTakács KatiJordán TamásszinkronAbigélJózsef Attila Színház
  • facebook
  • instagram
  • 2021. január 18., hétfő

    Pótolja a bérletes előadásokat a szombathelyi színház

    2020. június 19., péntek 16:16

    A Weöres Sándor Színház is újra fogadhatja hűséges közönségét, bérleteseit. Ennek kapcsán adott ki közleményt a teátrum, amelyben nézőihez fordul.

    „Kedves közönség! hálásan köszöntünk …” (Tóth Árpád)

    Tisztelt Közönségünk! Kedves Bérleteseink!

    A 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló 282/2020.(VI. 17.) Korm. rendelet lehetővé tette, hogy zárt helyen tartott kulturális rendezvény minden további korlátozás nélkül megtartható. A kulturális intézmények közönségforgalmi területeiket megnyithatják.

    A Weöres Sándor Színház is újra fogadhatja hűséges közönségét, bérleteseit.

    A mintegy háromhónapos kényszerszünet alatt törekedtünk arra, hogy fenntartsuk önökkel a kapcsolatot: ezért rendeztük kanapé – és teraszszínházi előadásainkat.

    Tudjuk, hogy egy idő után ezek sem tudták pótolni a színház lényegét: az itt és most varázsát.

    A színházi előadás nem létezik közönsége nélkül.

    Most megnyithatjuk közönségtereinket, a Nagyszínpad és a Márkus Emília terem előadásaival szeretnénk pótolni elmaradt bérletes előadásaink egy részét, valamint egy bemutató előadással is próbáljuk enyhíteni a karanténban növekvő kultúrszomjukat:

    A Liliomfi című produkciónk három elmaradt, őszi bérletes előadását pótoljuk.

    Időpontok:
    június 24. 19 óra, Nagyszínpad – TURAY IDA ŐSZI BÉRLET és a március 26-ra átcserélt bérletek
    június 30. 19 óra, Nagyszínpad – GARAS DEZSŐ ŐSZI BÉRLET és az április 9-re átcserélt bérletek
    július 1. 19 óra, Nagyszínpad – LUKÁCS MARGIT ŐSZI BÉRLET és a március 18-ra átcserélt bérletek

    Az Ádám almái alkotás a karantén ideje alatt online térben, majd az enyhítések után a színházban zajló próbafolyamat alatt megrendezett előadás a PREMIER és KABOS GYULA TAVASZI BÉRLET tulajdonosait várja.

    Időpontok:
    június 26. 19 óra, Márkus Emília terem – PREMIER BÉRLET
    június 27. 19 óra, Márkus Emília terem – KABOS GYULA TAVASZI BÉRLET

    Szeretnénk önöknek megkönnyíteni, a lehető legbiztonságosabbá tenni a színházlátogatást az alábbiakkal:

    Minden bérletesünk hírlevélben kap részletes tájékoztatást.

    Közönségszervező kollégáink személyesen (telefonon, e-mail) veszik fel önökkel a kapcsolatot, hogy minden nézőnk személyre szabott körülmények között tudja pótolni az elmaradt előadás megtekintését (elfoglaltság esetén a meghirdetett időpontok bármelyikére cserérélhető az időpont – díjtalanul.)

    Csak bérletes nézőinknek hirdetjük meg az elmaradt előadásokat, a nézőszámot nem növeljük, a jegyvásárlás nem lehetséges ezekre az előadásokra.

    A megvásárolt, de vissza nem váltott jegyek nem érvényesek.

    A járványügyi korlátozások ugyan megszűnnek, nekünk azonban fontos, hogy színházunkat bérletes nézőink és munkatársaink érdekében fokozatosan, az általános egészségmegóvást és a megelőzést szem előtt tartva nyissuk meg önöknek.

    Ennek érdekében a következőket biztosítjuk:

    – a járványügyi veszélyhelyzet alatt a színház épületét fertőtlenítettük

    – az előadások előtt/után a közönségtereket (mosdó, nézőtér (székek karfái), fogadótér, ruhatár, stb.) fertőtlenítjük

    – biztosítjuk az előadás előtt a színházba belépéskor/szünetben a kézfertőtlenítő használatát az aulában

    – megvásárolt bérletes helyüket – elővigyázatosságból, a nagyobb biztonsági távolság megtartása érdekében – megváltoztathatják, közönségszervező munkatársainkkal személyesen egyezteve átülhetnek a szabad helyekre

    Egymás védelme érdekében, hogy a színház egészét – színész-közönség-háttérdolgozó – egészségvédelmét megőrizhessük, azt kérjük öntől, hogy

    – csak egészségesen jöjjön színházba.

    – maszk (ha mód van rá, sötétebb színű) viselése nem kötelező, de javasoljuk mindannyiunk érdekében.

    Megköszönjük felelős együttműködésüket!

    Reméljük, nyári előadásaink után a 2020/2021-es évadot megkezdhetjük további bérletes előadásaink pótlásával.

    Jordán Tamás és a Weöres Sándor Színház Társulata és Dolgozói

    - Színházi pillanatok az Instagramon -