Tavaszi FesztiválTrafóOperettszínházIzsák LiliSzomjas GyörgyBakos-Kiss GáborGáspár Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2021. április 11., vasárnap

    Pozsgai Zsolt az SZFE-ről: “Vidnyánszky Attila párbeszédet akar”

    2021. január 23., szombat 14:31

    Pozsgai Zsolt írónak, filmrendezőnek tett föl kérdéseket a Présház.

    A Présház interjújából:

    “Amikor én kamaszodtam, az szocializmus volt. Ha a színháznál maradok, amit ebből az időből örököltünk, az az Európában páratlan társulatai rendszer, a budapesti színházak gyönyörű színkavalkádja, és a vidéki városok példátlan színházi élete, és ennek hatása az adott közösségekre. Ennek érdekeit épp Magyarország mostani miniszterelnöke védte meg az Európai Unió staggione-elképzeléseivel szemben. Miféle káros struktúra? Nyugaton elsorvadt a társulati színház, utazó színházak keresik a közönség kegyeit, ha Velencében jársz, az egykor világhírű Goldoni Színház ma egy ócska befogadóhely. És a többi is. A filmtámogatási rendszer, az igen, az teljességgel protekcionalista lett. És elüzletiesedett, a minőség rovására. (De már ez is változik, szerintem jó irányba.) (…) Az elmúlt évtizedek nagy negatív hatása éppen az, hogy a generációs természeti(!) törvényeket nem veszi figyelembe. Hogy a napi politikai, vagy anyagi érdek-csatározások közepette csak a lényeggel nem tudunk foglalkozni: a Mester-Tanítvány viszonnyal, annak ápolásával, támogatásával. A művészeti életben a generációknak egy láncolatnak kell lenniök, ahol a kapocs a Mester és Tanítvány viszonya és együttélése” – fejtette ki Pozsgai Zsolt.

    A Présház kérdezője egy bizonyos “családot” emlegetett, aki “ártatlan magyar fiatalokat manipulál, s ezek csapata a szabadság igézetében harcol az ősi oligarchia érdekeiért”, és azt vetette fel: “létezhet-e olyan felvilágosító fortély, amely ezeket a fiatalokat kiszabadítja a Stockholm-szintróma gúzsából”.

    Annak kapcsán Pozsgai Zsolt úgy fogalmazott, a “csalás” egy liberálisnak mondott művészi értelmiség, mely értelmiségnek egyes tagjai életben tartják az egyéb áramlatok kirekesztését: “Ezt nekem nem kell bemutatni. 1996-ban megkaptam a legjobb európai drámának járó díjat az „Arthur és Paul” munkámmal Berlinben. Akkor még Internet híján levelet küldtek, amit ezen család tagjai eltűntettek. Nekik más jelöltjük volt erre a díjra. Akkori munkahelyemen, a Madáchban jött egy rémült telefon a Bundestag-ból, hogy másnap át kellene vennem a díjat Hans-Dietrich Genschertől. Vagy egy amerikai, bostoni színház itt járt, magyar drámát keresett amerikai bemutatásra, és a Mindszenty-drámámat választották. A Vígszínház dramaturgja őrjöngve hívta fel az amerikai igazgatót, hogy ez micsoda dolog, sokkal jobb drámák vannak a családban. A darabomat bemutatták, siker lett. És azóta a legtöbb helyen, ahol dolgozom, az igazgatók furcsa telefonokat kapnak. A filmtámogatási rendszerből a nemzetközi sikereim ellenére teljességgel kihagytak. Ha egy fesztiválon beválogatták egy filmemet, mentek az e-mailek ellenem. Bulgáriában rendeztem, és képesek voltak oda is telefonálni, hogy Pozsgai-t ne. Konkrét karaktergyilkossággal próbálkoztak az Új Színház kapcsán. Rengeteg utamat el akarták zárni évtizedekig. Vagy mást mondok. Drámakötetemet dedikálva beadom a Radnóti Színházba az igazgatónőnek, és kérem, beszéljünk pár percet. Semmi. Kérem e-mailben, üzenetben. Csak egy kis emberi beszéd. Nincs válasz. Nem is lesz. És a „család” többi színházával is így. És tudod, mi az érdekes? Ugyanezt tapasztalom a „másik oldalról” is. Előbb jutok be a monacói hercegnőhöz, mint a Nemzeti Színház valamelyik dramaturgjához.”

    “Miközben az a bizonyos „család” valódi alkotóinak tehetségét messzemenőkig elismerem, műveiket megnézem, elolvasom – nem érdekel a viszonosság. Mert ennek ellenére kétszáz felé közelít bemutatott színpadi műveim száma, 23 nyelven hallhatta a közönség őket szerte a világban” – tette hozzá.

    Pozsgai Zsolt szerint vannak árkok a szakmában, de ezeket nem a művészek kezdték el kiépíteni a rendszerváltás után, hanem meglátása szerint dramaturgi, kritikusi réteg, kiegészülve azokkal, akik kizárólag politikai hátszéllel juthatnak a művészeti élet területén pozíciókba.

    Arról is kérdezték, létezhet-e a SZFE-konfliktusban okos megoldás: “Amikor Huszti Péter volt a rektor, bementem hozzá, hogy szeretnék tanulni, legyen már valami színházi jellegű diplomám. Azt mondta, tanulni nem, de tanítani lehet. És órákat adtam ott, élveztem. Jött a váltás, jött a „család”, szó nélkül kiraktak, bár jó szívvel emlékszem pár fiatalra, akik ezért felmentek a rektori hivatalba, és kérték, hogy maradhassak. Ennyi kapcsolatom volt a főiskolával. És nem is akarok sokat okoskodni, megtették már épp elegen. Távirati stílusban: nem értettem egyet, hogy egyetem legyen. Amit három-négy év alatt nem lehet jó tanárokkal megtanítani olyan szakmában, amit nem is lehet tanítani – azt már nem is kell. „Dr. Színész.” Szerintem ez megmosolyogtató. Ráadásul aktív éveikből vesz el. Júlia bizonyos életkorban Júlia. Sajnáltam, hogy megszűnt a kötelező vidéki színházi gyakorlat. Ez egykor alapvető volt a színészi fejlődés szempontjából. Fogalmam sem volt, miért Kaposváron kell egy másik képzés, amikor oda akkor még nem volt út (tavaly adták át a bekötőt), a vonat is Dombóváron akasztja le a Kaposvárra menő kocsikat. (…) Kaposváron vezetői helyzetbe hozni egy kritikusnőt, aki egész életében abból élt, hogy gyűlölt másokat? Tanárnak? (Itt Pozsgai Zsolt Csáki Judit kritikusra utal, aki megfelelő képesítéssel és elhivatottsággal rendelkezett ahhoz, hogy a Kaposvári Egyetemen tanszékvezető lehessen és akit Vidnyánszky Attila végül eltávolított az egyetemről. Csáki utóbb pert nyert Vidnyánszky ellen. A szerk.) Érteni véltem Vidnyánszky nagyon helyes gondolatmenetét arról, tüntessük el ezeket az amúgy sem létező árkokat. A Nemzetiben sok embert dolgoztatott a „családból”, és remek előadások születtek így. Ő párbeszédet akar. És meg is lenne szerintem erre a nyitottság, ha nem óbégatnának köztük azok, akikről már szóltam, a feljelentők, a telefonálgatók, az érdek-emberek, a politikai talpnyalók, akik valamitől  indokolatlanul nagy hatalmat kaptak a kezükbe. Jó, a „két család”. Ne éljenek együtt, de éljenek egymás mellett. És ne egymás ellenében” – fejtegeti Pozsgai Zsolt.

    Az interjúban az író-rendező beszél arról is, hogy pizzát vitt az SZFE-t védő fiataloknak és hogy úgy gondolja, az Ódry már le kell bontani.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -