Szikszai RémuszBors néniFöldes EszterHuzella JúliaVenczel VeraGijs Naber
  • facebook
  • instagram
  • 2021. október 24., vasárnap
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Pozsgai Zsolt üzenete a Magyar Dráma napján: “Köszönöm nektek a Reményt”

    2021. szeptember 21., kedd 09:02

    A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Magyar Dráma Napja alkalmából minden évben felkér egy kiemelkedő kortárs drámaírót, hogy fogalmazza meg gondolatait a magyar dráma illetve a magyar színjátszás kapcsán. Az idei üzenetet Pozsgai Zsolt, a színház repertoárján is szereplő Liselotte és a május című darab szerzője írta. 

    h

    Pozsgai Zsolt üzenete a MAGYAR DRÁMA NAPJÁN:

    Kedves Barátaim!

    A Magyar Dráma Napja alkalmából ünnepi köszöntőt szeretnék írni, de ez nem lehetséges, hiszen a kortárs dráma magyarországi helyzete alapján erre nincs okom. A Magyar Dráma természetesen nem csak a kortárs művek ünnepére jött létre, de mégis az élő, a ma velünk alkotó, drámákat író megszállottakat keressük meg gondolatban ilyenkor.

    Magyarországon a kortárs dráma haldoklik. Nagyon kevesen maradtunk, akiket a színházak bevállalnak, műveket kérnek. Hiszen egy kortárs bemutató mindig is kockázat, elsősorban anyagi. És egyre kevesebb a dramaturgiában, a magyar dráma területén jártas színházigazgató, aki ezt a kockázatot bevállalja.

    Nem csak magyar sajátosság ez, az utolsó évtizedekben a nyugati világban sem nagyon tudnak mit kezdeni a drámaíróval, az amerikai számítógép program által összerakott dráma, vagy a közösségi színházcsinálás magát a drámaírót feleslegessé tette.

    Nem úgy keletebbre tőlünk, ahol Erdélyben, a román területeken, Bulgáriában, de még Észak-Macedóniában és egyéb, a nap felkelő sugarait először köszöntő országokban még él az igény. Szófiában 82 százalék a bemutatókból a kortárs szerzők aránya, Magyarországon ez mindössze négy százalék. Szánalmas eredmény. Különösen párunknak, akik még átélhettük a magyar dráma legutóbbi aranykorát, a hetvenes-nyolcvanas éveket, amikor valódi ünnep volt egy új magyar bemutató, és minden hétre jutott kettő. Fejes, Sarkadi, Csurka, Szakonyi, Weöres, Hernádi, Illés Endre, Schwajda és még rengeteg „klasszikus” akik ontották magukból a drámákat, a közönség pedig nagyon hálás volt ezért. 

    Ebben az időszakban nem volt határ a magyar területek és Erdély között, hiszen Sütő, Páskándi, Székely és még szintén nagyon sok szerző bemutatóira zötyögő Trabantokon utaztunk el várva, és átélve a csodát. És a kortárs dráma iránti igény magával hozta az érdeklődést a magyar dráma kevéssé ismert kincsei iránt. Így tombolhattunk Kolozsváron Tomcsa Sándor MŰTÉT című darabjának bemutatóján, Harag György értő rendezésében – és nagy örömömre ma már színház is viseli Tomcsa Sándor nevét. A Jóisten adja, hogy előkerüljön ebben a színházban még jó pár értékes, érvényes drámája is.

    A magyar történelem egyes korszakaiban rendkívül fontos, országmentő igény volt az erdélyi arany és nemesfém bányák kincseire. Ennek volt köszönhető a tatárjárás után az ország újbóli felépítése. Nem véletlenül hozom ezt most elő – ahogy akkor az erdélyi kincsek mentették meg a nemzetet, ma a magyar kortárs drámát elsősorban erdélyi színházak tartják életben, vállalják be. És teszik ezt korszerű színházi rendezésekben, ügyelve arra, hogy a közönség be tudja fogadni ezeket az alkotásokat, akár élő, kortárs művek, akár klasszikusnak számító erdélyi írók munkái. 

    Olyannyira, hogy pár éve, amikor egy drámám bukaresti bemutatójára készültünk, a próbákról elkésett pár színész, mert az előző este Kolozsvárra utaztak, megnézni egy híres előadást, magyar nyelvű előadást úgy, hogy ezek a színészek nem beszélték a nyelvet. És mégis hívta őket az érdeklődés, a jó színház iránti igény. Nagy boldogság volt ez nekem akkor, nagy büszkeség.

    És igen, az utóbbi időkben a magyar színház, ha kortárs drámáról volt szó, elsősorban az Erdélyben élő, vagy onnan a közelmúltban Magyarországra költözött írókra számíthatott, és számíthat ma is.

    Nagyon jól tudjuk, hogy a magyar színház történetében milyen súllyal szerepeltek az erdélyi színházak, amikor a német szó kiszorította a színpadokról a magyar műveket, hova menekülhettek a társulatok, és milyen szeretettel fogadták be őket az erdélyi városokban. Madách Imre legnagyobb alkotását sem a fővárosban mutatták be először.

    A Magyar Dráma Napján tehát megköszönöm az erdélyi színházi alkotók áldásos igyekezetét a magyar dráma felvirágoztatásának ügyében.

    Kérem a vezetőket, engedjenek a színházak közelébe a drámaírás iránt érdeklődő fiatalokat, mert ezt a műfajt igazán a színházi létforma közelében lehet megtanulni, a színházi mindennapokban történő részvételben.

    Hány értékes drámát és pályakezdést köszönhetünk annak, hogy egy-egy jelentős írónk belebódult a színház varázslatos világába, vagy éppen egy színésznőbe, és ebből művek születtek. És keressék, kutassák az értékeket. Az aranyat és a nemesfémet ma is megtalálják Erdélyben bőséggel a művészeti aranyásók, és nagyobb öröm ez, kincset találni és csiszolni, mint a boltban megvenni készen.

    Ehhez az igyekezethez kívánok további erőt, egészséget minden erdélyi színházcsináló barátomnak. És bár Magyarországon az utóbbi években kezdik elfelejteni ezt a napot – ilyen köszöntőre, amelyet felolvasnak a színpadokon kezdés előtt pedig évtizedek óta nem volt példa. Ezért mostani kérésetek különösen megtisztelő, és garancia arra, hogy a magyar kortárs dráma méltó ruhában fog méltó helyeken, méltó fényben, méltó méltatásban megjelenni ismét.

    Köszönöm nektek a Reményt.

    Pozsgai Zsolt
    drámaíró, rendező
    Érdemes Művész

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2021 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram
  • nka