Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    „Próbáltam egy kis játékosságot vinni a képekbe” – Interjú Volker Vornehm színházi fotóssal

    2023. július 23., vasárnap 10:29

    Volker Vornehm fotós neve ismerős a sepsiszentgyörgyi művészetkedvelők körében. Az Andrei Mureşanu Színház fotósaként hívta fel magára a figyelmet, de esküvői fotósként, majd portré-, divat- és termékfotósként is egyre nagyobb elismerést szerzett külföldön is. Az idei évad elején a Tamási Áron Színház új színészportréit is ő készítette, melyeket a színház honlapján és előcsarnokában is láthat a közönség. Hogy ki ez a különös nevű művész, honnan érkezett Háromszékre, mivel foglalkozott korábban, és hol tart jelenleg a fotózás terén, megtudhatják az alábbiakból.

    A neved alapján nem Romániában születtél…

    Németországban születtem, de a nagymamám aldobolyi. Brassóban ismerkedett meg a nagytatámmal, egy osztrák fogorvossal, aztán elköltöztek a Szeben megyei Szentágotára, és ott született az édesanyám. 1965-ben telepedtek ki Németországba. A szüleim már ott ismerkedtek össze, én is ott születtem, de miután apám elvégezte az egyetemet, Ausztriában kapott munkát, így átköltöztünk. Három éves voltam akkor, tehát valójában Ausztriában nőttem fel, ott jártam iskolába, osztrák állampolgár vagyok.

    Túl sok személyes közöd nincs Erdélyhez, mégis ide költöztél. Miért?

    Mindig valamilyen kreatív munkát szerettem volna végezni, de a családom ellenezte ezt, azzal érvelve, hogy a kreatív munka kevés pénzzel jár. Katonai akadémiára jártam, és amikor 27 évesen leszereltem, jól jövedelmező állami munkahelyeket ajánlottak nekem, de egyikhez sem volt kedvem. Édesanyám vetette fel az ötletet, hogy költözzünk haza Aldobolyba. Ő egy ügyvéd titkárnőjeként dolgozott, és elege lett abból a munkából. Birtokunk volt itt, és elhatároztuk, hogy gazdálkodni fogunk. Izgalmasnak tűnt az ötlet, de akkor még nem gondoltam, hogy végleg itt maradok. Az anyámmal ketten érkeztünk haza 2000-ben, a mostohaapám Ausztriában maradt a munkahelyén, ahol 17 éves kora óta dolgozott. Az édesapám még 6 éves koromban elvált anyámtól…

    Milyen volt a gazdálkodó élet Aldobolyban?

    Létrehoztunk egy céget, ami zöldövezetek kialakításával, berendezésével foglalkozott, Hollandiából hoztam különböző növényeket, amiket egy aldobolyi kis üzletben árultam. Nem ment rosszul, de édesanyám 2006-ban visszaköltözött Ausztriába. 2007-ben Sepsiszentgyörgyön is nyitottam egy munkapontot, de egyre inkább éreztem, ez nem az én világom, és eldöntöttem, hogy elkezdek azzal foglalkozni, amihez igazán kedvem van. Ez a fotózás volt, mely törekvésemet sosem támogatták a szüleim, mert haszontalan időtöltésnek tartották, amiből nem lehet megélni. 2010-ben komolyan elkezdtem fényképezni, 2014-re pedig minden más vállalkozást abbahagytam, azóta csak ezzel foglalkozom.

    Hogyan kezdted a profi fotózást?

    2013-ban elvégeztem egy fotós kurzust Brassóban. Szükségem volt a diplomára ahhoz, hogy céget nyithassak. Addig is fotóztam, de inkább csak magamnak, berendeztem otthon egy kis stúdiót, ahol fényeket állítottam, és rengeteget kísérleteztem. Három gyermekem van, akiket annyit fotóztam, hogy a végén már menekültek előlem… Először esküvőket vállaltam, miután megismerkedtem Gerry Hustival, egy híres brassói fotóssal, akit máig a mesteremnek és mentoromnak tartok, akivel jelenleg is működtetünk egy nagy közös stúdiót Szecselén. Gerry-nek annyi esküvői munkája volt, hogy megkért, legyek az asszisztense. Tőle tanultam meg a szakma műhelytitkait és az itteni hagyományokat, addig fogalmam sem volt az ortodox esküvői vagy keresztelési szokásokról. Rájöttem, hogy ezzel jó pénzt lehet keresni, de túl sok fantázia nem volt benne. Később elvégeztem egy amerikai esküvői fotós workshopját Bukarestben, ahol elméletet is tanultam, aztán az utcán készítettünk rengeteg képet az éppen ott járó-kelő emberekkel a háttérben. Ez már sokkal izgalmasabb volt. 2014-15 körül több száz ilyen fotózáson vettem részt Brassóban és Bukarestben, ahová hetente kétszer jártam fényképezni. Megismerkedtem egy blogger lánnyal, aki a divatról írt, neki is rengeteg fotót készítettem. Így mozdultam el az esküvői fotózástól a divatfotózás felé, miközben egyre több portrét is készítettem. Rengeteget kísérleteztem mindennel, mielőtt pénzért vállaltam volna munkát, ezt mindig csak akkor tettem, amikor kellő magabiztossággal rendelkeztem már azon a bizonyos területen.

    Mikor kezdtél színházi fotókat készíteni?

    Miután egyre több portrét készítettem, Anna Maria Popa, az Andrei Mureşanu Színház igazgatónője – aki mellesleg a sógornőm –, megkért, hogy fotózzam le az egyik előadásukat, mert a fotósuk éppen nem ér rá. Mondtam neki, hogy én nem vagyok jártas ezen a téren, de megpróbálom. Beültetett a közönség első sorába, én pedig végig kattogtattam a gépemet, ami elég hangos volt. A képek jók lettek, így egy másik előadásra is elhívott, és így tovább. Egyre jobban élveztem. Egyszer egy hölgy mellett ültem, aki egy idő után dühösen rám szólt, hogy hagyjam abba a kattogtatást. Elég kínos helyzet volt, ezért vásároltam egy olyan gépet, amely „silent shooting” módban, elektronikusan exponál. Néhány előadás után a D-Butan-t Fesztiválra is meghívtak fotózni, aztán én lettem a színház „hivatalos” fotósa.

    Melyik volt a legemlékezetesebb színházi munkád?

    2019-ben, Botond Nagy Faust Family rendezése. Mondták, hogy a színpadról is fotózhatom a jeleneteket, csak ne zavarjam a játékot. Így hát bementem a színészek közé egy 24 milliméteres objektívvel és próbáltam ellesni a tekinteteket. Ahogy ott dolgoztam, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy filmben lettem volna. Hihetetlenül izgalmas volt, nagyszerű fényekkel, most is kiráz tőle a hideg… Ez volt számomra a döntő színházi munka. Sok rendező látta ezeket a képeket, és elkezdtek hívni Galaţi-ra, Ploieşti-re, Nagyváradra, Brassóba, Csíkszeredába és Bukarestbe is, több színházhoz. Egyes helyekre többször is visszahívtak, én pedig mindenhol próbáltam újszerű előadásfotókat készíteni. Emellett lifestile fotókat is készítek különböző cégek weboldalára vagy közösségi oldalaira. Ha például egy vendéglő kínál bizonyos termékeket, azokat lefotózom, akár úgy is, hogy valaki éppen fogyasztja azokat. A közelmúltban Németországban és Franciaországban készítettem ilyen képeket. Az idén még Ausztriában, Csehországban, Magyarországon is dolgoztam, különböző cégeknek.

    Milyen volt a portréfotózás a Tamási Áron Színházban?

    Csodálatos. Pont az volt, amit a legjobban szeretek. Van egy saját weboldalam, ahová feltettem elég sok színészportrét, és ezeket látva a Tamási Áron Színház vezetője megkért, hogy készítsek új fotókat a színészekről a honlapra. Örömmel vállaltam el a felkérést, itt is próbáltam egy kis játékosságot vinni a képekbe. Naponta egy-két-három embert fotóztam a nyári szünetben, amikor üres volt a színpad. Berendeztünk különböző tereket a színpad sarkaiban, oda fényeket állítottunk, és napi két-három órán át is fotóztam a színészeket. Készült vagy 3-4 ezer fotó mindenkiről, egyesekről több is. Ezek közül válogattam ki a megfelelő képeket az igazgatónő segítségével.

    A teljes interjú itt olvasható.

    Forrás: https://www.3szek.ro/load/cikk/158940/nehany-lepesre-az-almoktol

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram