Január 13-án érkezik a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház legújabb közös produkciója, a Közeleg az idő. A népszerű házastársi komédiát ezúttal Kovács Lehel rendezésében láthatjuk, akivel a szűkülő nadrágszíjról, a családon belüli elhallgatásokról és a megszokások feneketlen tengeréről is beszélgettünk az előadás kapcsán. 

Mi jut eszedbe az idő múlásáról?

Az idő olyan, mint egy folyamatosan szűkülő nadrágszíj. Ahogyan múlik az élet, egyre gyakrabban vesszük számba, hogy hol tartunk, mit éltünk át eddig, és mi várhat még ránk. Különösen akkor, ha ott vannak körülöttünk a gyerekek, hiszen a gyerek maga az idő: ha rájuk nézünk, tisztán láthatjuk, hogy amíg ők érnek, növekednek és változnak, addig mi szép lassan kiíródunk a világból.

Hol találkoztál először a drámával? Mi fogott meg benne leginkább?

Gyulay Eszterrel közösen indult a keresés. Igyekeztünk olyan történetet találni, ami vitathatatlanul szórakoztató, de mégis mentes az olcsó humortól.

A Közeleg az idő költői, abszurdban úszkáló lénye nagyon közel áll hozzám.

Ez valószínűleg nem független attól, hogy Lukáts Andor osztályában végeztem, akinek az agya mintha folyamatosan az abszurdon át szűrné a világot. Ez a látásmód az évek alatt rám is átragadt, az már más kérdés, hogy ilyen bonyolult szövetű anyaggal még nem találkoztam. A szerző ugyanis mintha egyáltalán nem törődne az idővel, és ilyen szempontból pedig teljesen következetlenné válik a történetvezetés. Nagy rendezői feladat úgy elmesélni ezeknek az embereknek az életútját, hogy befogadható legyen, de mégis megmaradjon ez a különös ésszerűtlenség.

Knutzont sokan Beckett-hez hasonlítják, de a szövegeiben megjelennek bohózati és horrorisztikus elemek is. Te magad hogyan jellemeznéd a történet humorát? 

A szerzőnő nagyon változatosan illeszti egymáshoz a jeleneteket: míg az egyiket egészen biztosan bohózatként kell játszani, addig a másik teljes erővel behozza a csehovi univerzumot, hogy aztán kikössünk Ionesconál. De van egy mindent átitató alapgondolat is:

hiába próbálunk hittel, értelemmel és nyitott szívvel élni, ez a világ mintha nem erre lenne kitalálva.

Volt olyan felfejtetlen eleme a drámának, ami később, a próbafolyamat során nagy reveláció volt a számodra?

Igen, még a próbafolyamat elején kiderült, hogy Knutzon ugyanott született, ahol Andersen, és aztán egyre erősebben kezdtük érezni, milyen pontosan működnek ebben a szövegben bizonyos gyermekmesékből ránk maradt, horrorisztikus elemek. Sőt, egy-egy figurában még Andersen személyiségének és elképesztő életének morzsái is ott vannak. Ezt a horrorisztikusságot mi a családi kommunikációra, pontosabban a kommunikáció hiányára olvastuk rá, így az előadás során

végig szerepel a televízió is, amit ugye azért is nézünk-hallgatunk előszeretettel, hogy ne kelljen egymással beszélgetnünk.

És mi az, amiről nem beszélünk? Milyen generációs konfliktusokat vet fel a darab? 

Szerintem maga a történet is azért íródott, mert a szerző egyszer csak életközepi válságban találta magát. Sokak közös élménye, hogy ekkor hirtelen ráébrednek arra, hogy nem azzal az emberrel élnek együtt, akihez hozzámentek. Ilyenkor azonban néha már hiába a feleszmélés, mert egy bizonyos kor fölött, amikor az ember már egy megteremtett életben mozog, nagyon nehéz újrakezdeni, és nem elmerülni a megszokás mély tengerében. A Közeleg az idő ezt a generációs konfliktust járja körül, aminek nagyon fontos összetevője a félelem, hogy már egyre kevesebb van hátra, hiába érzi magát az ember örökké élni akaró gyereknek.