A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész végrendeletében az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetre hagyta művészi tevékenységével kapcsolatos dokumentumait, mindazt, amely színészi munkássága részeként keletkezett.

Az OSZMI Fotótárának gyűjteményéből 2016-ban összeállított virtuális kiállításukkal az elhunyt felejthetetlen művész előtt tisztelgnek.

A kiállítás itt érhető el.

Psota Irén pályájáról:

Psota Irén 1929. március 28-án született Budapesten. Gyermekkorától a színészi pályára készült. 1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán és azonnal a Madách Színházba szerződött, ahol olyan legendás művészekkel játszott együtt, mint Tolnay Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Márkus László, Mensáros László és Gábor Miklós. 1980 és 1982 között a Népszínház, majd a Nemzeti Színház művésze volt, 1990-ben visszatért a Madách Színházba, amelynek visszavonulásáig tagja maradt. 

A színházi adattár szerint 127 színházi bemutató fűződik a nevéhez, számtalan filmben és tévéjátékban játszott. Három nagylemeze jelent meg. Gazdag és színes pályájáról három könyvet is írt. Az utolsó, 2008-ban megjelent művének címe: Csak a halálom előtt olvasható el, de siess! 

Első kiugró sikere Brecht Kurázsi mama című drámájában a néma Kata szerepe volt, alakításába annyira beleélte magát, hogy noha egy szót sem kellett szólnia, estéről estére berekedt (később a címszerepet is megformálta). Sokoldalú, nagy formátumú színésznővé érett, drámai erővel jelenítette meg a tragikus hősnőket éppúgy, mint a zaklatott lelkű asszonyfigurákat vagy a szélsőségesen groteszk alakokat, példa erre Gruse (Brecht: Kaukázusi krétakör), Yerma (Garcia Lorca), Serafina (Tennesse Williams: A tetovált rózsa) vagy Margarida asszony Athayde monodrámájában. A Madách Kamarában több mint százszor játszotta el a Roncsderby című monodráma társtalan asszonyának szerepét, ugyanazon este prózával és dallal is elkápráztatva a közönséget.

A művészről saját szavaival:

Minden benned van: Minden csak később hat az emberre. Ha Júliát akarsz eljátszani, akkor nem tudod egy nagy szerelemből éppen kiábrándulva alakítani. Csak egy létráról állva, felülről letekintve, egy idő elteltével lehet ezeket az érzéseket a művekben visszaadni. Nem lehet egy az egyben érzelmeket játszani, csak egyfajta rálátással. Minden benned van, benned lesz, rétegezetten, minden amit kaptál egy életben, akár rosszat, akár jót, akár szépet, akár csúnyát. Egyetlen pillanatot sem lehet kidobni az ablakon. Egyetlen kapcsolatot sem, még a legrövidebbet sem, még akkor se, ha az nem volt olyan szép, nem lehet kidobni a szemétbe, mindent be kell gyűjteni. Ettől vagyok én oly gazdag.

Vulkán: Képletesen szólva: ha belém dobnak egy érmét, azonnal dolgozni kezd az agyam. Kapcsolok ide, oda, amoda. S az a legnagyobb hibám, hogy mindent komolyan veszek, s a végletekig fel tudom magam húzni. Nem állítom, hogy bizonyos esetekben nem vagyok triviális, de hát ki kell adnom valahogy a mérgemet. (…) Néha úgy kitörök, mint egy vulkán. Dől belőlem a forró láva. Mindent óriási energiával csinálok, különben nem volna értelme. Engem a szerelmek, sikerek, kalandok, az őrültségek, a lángolások éltetnek. Meghalok és újjászületek. Mennybe megyek, aztán a pokolba. A végletek embere vagyok. Két végén égetem a gyertyát.

Szomjas ember: Mániákusan hiszek magamban. Ezért sohasem lehetek irigy mások sikerére. Ahogy a szomjas ember sem irigyelheti azt, aki a szeme láttára megeszik egy hatfogásos ebédet. Ő inni akar! S nem jóllakni.

Optimizmus: Mindig életigenlő és optimista voltam. Volt nyolc-tíz évem, mikor kicsit bajban voltam. Nem játszottam. Itthon ültem, és sikoltottam, jaj, de boldogtalan vagyok. Na, de ez is valami, a semminél jóval több. Így már aztán jobb is lett.

Csokor: Életem legnagyobb, szerelmetes rendezője, Vámos Laci olykor úgy elhalmozott tanácsokkal, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Elmentem az erdőbe, összeszedtem a vadvirágokat, és visszajöttem egy tarka csokorral. Ha beleszeretek egy szerepbe, akkor nem kell instruálni.

Közhelyek: Ne tessék azt hinni, hogy beképzelt vagyok és ne tessék azt hinni, hogy szerény vagyok. Én kérem, színész vagyok. Egyszerűek a vágyaim. Jó darabok, jó könyvek, pezsgő színházi élet – közhelyekre szomjazom én. Görög tragédiák és habkönnyű operettek egyaránt kellenek nekem. Mint a közönségnek. És éppoly nehezen kapom meg a vágyaimat, mint ők.

Boldogság: Egyszer megjegyezte valaki, milyen rosszkedvű vagyok. Azt válaszoltam, hogy én is ember vagyok, miért ne lehetnék szomorú. A boldogság nem valami globális jelenség. Élvezem a napsütést, szeretem a virágokat, örülök a kutyámnak. Apró örömökből áll össze az egész.

Emlékek: Mégsem jutottam fel az égig! Nem, nem jutottam addig, ameddig szerettem volna. Ezzel muszáj szembesülni… Ma pedig már csak totyogni tudok, emelkedni képtelen lettem. Szárnyaszegett vagyok. Mint ez a fogas. Csupasz váz. Nem hordok ékszereket, nem sminkelek, a kendő sincs a fejemen, pedig azt nagyon szerettem. Ugyanígy nincsenek vágyaim, illúzióim. Csak az emlékek kavarognak bennem. Nyolcvanvalahány év történései, sikerei, bukásai, reményei és csalódásai. Teljesen tele vagyok velük, egy fikarcnyi hely sincs már, hogy bármi új még beférjen. Azok jönnek elő rendben álmaimban, gondolataimban.

Küzdeni: A mai fiataloknak azt üzenem, nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is.

Forrás: OSZMI, Színház Online, Fortepan, MTI, Film Színház Muzsika, stb.