gate_Bannergate_Banner
Kaszás AttilaGőz IstvánSimon ZoltánDér Zsolt
  • facebook
  • instagram
  • 2024. március 28., csütörtök

    Puskás Tamás: „Ha rosszabbodik a helyzet, be kell zárni a színházat”

    2020. november 1., vasárnap 08:37

    Bemutatót tartott péntek este a Centrál Színház Florian Zeller francia író nagy sikerű párkapcsolati komédiájának folytatását Házassági leckék középhaladóknak 2 címmel. Puskás Tamás igazgató azt mondja, nincs is nagyon lehetőségük online előadásokra, mert a szerzők többsége ehhez nem járul hozzá. Inkább Covid-kompatibilis darabokat igyekeznek a műsorra tűzni – számolt be az Infostart.

    A Házassági leckék középhaladóknak 2 magyar változatában Stohl Andrást, Balsai Mónit, Kovács Patríciát és Schmied Zoltánt láthatja a közönség.

    Puskás Tamás / Fotó: Centrál Színház

    Puskás Tamás, a darab rendezője szerint Zellert nem az első vígjáték sikere inspirálta a folytatásra, hanem éppen az, hogy az első darabban a sok nevetés elsodorta az igazi mondanivalót.

    Florian Zellert izgatja ez a téma, ez a féktelen és kétségbeesett önzés, amivel élünk. Ebben van valami ijesztő, és ezt akarta megjelenteni ebben a második vígjátékában. Ebben is nevetünk, de azért

    a tükörbe most már bele kell nézni, és látni kell magunkat”

    – mondta a Centrál Színház igazgatója.

    A valódi bemutató mellett felvetődött, hogy a járványveszély miatt az online térbe költöztessék a darabjaikat, de csak két olyan előadás van, amelyet online is értékesíthetnek. Egyszeri streamelési lehetőséget kaptak Woody Allen New York-i komédiájára, amit november 19-én sugároznak majd. November 10-én pedig felveszik Molnár Ferenc Deliláját, amit majd egy fizetős platformon elérhetővé tesznek, erre is van engedélyük. Még Shakespeare Sok hűhó semmiértjét adhatnák, mert tőle nem kell már engedélyt kérni – sorolta Puskás Tamás.

    „Ha a járványhelyzet rosszabbodik, akkor nem lehet más tenni, csak bezárni”

    – mondta az igazgató, és elárulta, megkérdezték a nézőket, és jobbnak tartották, hogy székeket hagyjanak ki közöttük, de ha nem hagynánk ki székeket, akkor sem lennének sokkal többen a nézőtéren.

    „Most a 435 helyen 300 embert tudunk leültetni, szerintem ennél többen nem is jönnének esténként. Ezért is nagyon hálásak vagyunk” – mondta Puskás Tamás.

    „Nem lehet előre tervezni. Isten kezében vagyunk, lehet minden este imádkozni. De ha egyszer csak azt mondják, hogy stop, akkor hiába terveztünk bármit” – fogalmazott a direktor.

    Forrás: Infostart

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram