Schneider ZoltánPogány JuditCsikos Sándor
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 19., péntek
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Quasimodo költőverseny – Irodalmi fesztivál Balatonfüreden

    2020. szeptember 15., kedd 14:57

    149 alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, közel háromszáz vers érkezett az idei Salvatore Quasimodo költőversenyre. 

    Az Emlékdíjat Lövétei Lázár László a Melyik Nap alatt? című versével, a különdíjat Zsávolya Zoltán a Munkacímre című versével nyerte el. Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Garaczi László az In Cauda Venenum című versével érdemelte ki. A szeptember 17-19. között zajló irodalmi programon ebben az évben először dalversenyt is kiírtak. 

    A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított, mára már brandnek számító, több évtizedes hagyománnyal bíró költőverseny ezúttal a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg. Az együttműködés révén az egyedülálló irodalmi megmérettetés három napos fesztivállá bővül. 

    Költők, írók beszélgetnek könyveikről, lesznek koncertek, tárlat megnyitó és olasz gasztronómia. A verseny történetében először dalversenyt is hirdettek a korábbi években a megmérettetésen díjat nyert versekből. A Szőcs Géza, Kováts Péter, Márta István összetételű zsűri, Kálnay Adél: Ami marad című versére írt Balogh Máté szerzeményét találta a legjobbnak. 

    Az irodalmi program a költőverseny néhány korábbi nagydíjas alkotójának beszélgetésével kezdődik. Szeptember 17-én, a balatonfüredi Vaszary Galéria kertjében Czigány György, Falcsik Mari, Géczi János, Sumonyi Zoltán, és Zalán Tibor eleveníti fel az emlékeit és persze verseiket is felolvassák. 

    Másnap a Balatonfüredhez több szállal kötődő Faludy Györgynek állítanak emléktáblát az Anna Grand Hotel Panteonjában, születésének 110. évfordulója alkalmából. Faludy pont húsz évvel ezelőtt nyerte el a költőverseny nagydíját, a nagy irodalmi kalandorra való emlékezésben Földes László Hobo lesz a közönség társa. 
    A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartanak ünnepséget, majd délután hat órakor a Vaszary kertben átadják a költőverseny díjait. 

    Szombaton a Tempevölgy és az Országút periodikák bemutatkozásával folytatódik az irodalmi fesztivál, majd Szőcs Géza: Kolozsvári hattyú-, Franco Cajani: Visszatekintés nyílt kártyákkal-, és  Barabássy Miklós: Szent Korona mérnöki szemmel című könyvekről tartanak értő csevejt. 
    Igazi kuriózumnak ígérkezik Szöllősi Géza vizuális művész társaságában megnézni a kortárs magyar képzőművészet tíz legjobb alkotójának műveit felölelő Top10 című tárlatot a Vaszary Galériában. 
    Idén Trianon 100 címmel szimpóziumot is rendeznek. Szőcs Géza költő, Demeter Szilárd író, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Szkárosi Endre költő, Gyurgyák János történész, könyvkiadó kerekasztal beszélgetését a Veszprémi Petőfi Színház a békediktátumról szóló előadása vezeti fel. 

    Lesz olasz gasztronómiai kerti parti, megnyílik Silvio Monti kiállítása, koncertet ad a Misztrál együttes, zenél a Huckleberry Guys, Bakó Krisztina énekes és Juhász Attila zongoraművész révén pedig a jazz világába is elmerülhetünk. 

    A koronavírus-járvány miatt a rendezvény összes programját szabadtéren rendezik meg, amelyek korlátozott létszámban látogathatók, ezért a részvétel minden esetben regisztrációhoz kötött.
    Regisztrálni a quasimodokoltoverseny@gmail.com e-mail címen lehet, a Balatonfüred hivatalos oldalán letölthető regisztrációs ív kitöltésével és visszaküldésével, legkésőbb szeptember 17-ig.

    A költőverseny teljes programja és a regisztrációs ív itt tölthető le.

    A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram