„Az esti meseműsor feladata, hogy az ember egész napi cselekvéssorát lezárja és előkészítse a lelket az éjszakai nyugalomra” – írja a Dollár Papa Gyermekei előzetese a Keletről, amit a Trafóban mutatnak be. Az előadás kapcsán Rába Rolandot kérdezte a Revizor.

A teljes interjú ITT olvasható.

“Egy uniós projekt keretében társadalomtudósok, szociológusok, pszichológusok, kelet-európai, volt szocialista országban élő gyermekek emlékeit gyűjtik, gyűjtötték össze. (…) Egy megírt történet, amibe beleszőttük a saját emlékeinket. (…) Mindenki életéből belekerültek kisebb momentumok, amik össze vannak keverve, ahogy a cselekmény megkívánta. A történet röviden annyi, hogy van egy fickó, aki Ázsiában él, harminc éve nem látta szüleit, tizenhét évesen került ki, nem ment haza. Most felnőttként találkozik a szüleivel. Az előadás ennek a találkozásnak a feldolgozása. Olykor nagyon vicces, olykor nagyon szomorú. (…) Az itt elhangzó a mondatok nagyon hasonlítanak a saját életemre” – fejtette ki a színész.

Zsámbéki Gábor volt az osztályfőnöke, majd a Katonába szerződött, ahonnan viszonylag rövid idő után eljött: “Én elsősorban magamat untam meg, másra számítottam a képességeimet illetően. Ez valószínűleg alkati kérdés is, hogy a biztosból képes valaki a bizonytalanba lépni, de lehet, hogy csak utólag ilyen egyenes minden. Schilling Árpád akkor már elkezdett rendezni a saját csapatával, a Krétakörrel. Lehetőségem volt belépni oda, éltem ezzel a lehetőséggel. (…) Sok lehetőséget kaptam, hogy megmutassam magam, csak azt éreztem, hogy ez nem sikerült igazából. Azt gondoltam, hátha izgalmasabb lesz fölborítani az egészet, és visszanézve igazam is lett. Nem mintha azóta nem untam volna magam rengetegszer, de legalább tudok egy menekülési útvonalat.”

Arról szólva, felélte-e magát a Krétakör, kifejtette: “Azért lett vége, mert Árpád nagyon irigylésre méltó módon nem akarta ismételni önmagát. Egy interjúban mondta: megcsináltam egy Sirályt, most rendezzek még egy Csehovot? A színház alapkérdéseit tette föl. Az ember huszonéves korától halad előre a kétségeiben, még ha pozitív visszajelzéseket is kap. És eljut addig, hogy megkérdezi: mi a haszna ennek az egésznek, ha van egyáltalán. Azon túl, hogy szépen eljátszunk valamit, eljön a néző és optimális esetben jól érzi magát. De nekünk, a színházi alkotóknak van-e igényünk arra, hogy másképpen használjuk ezt az egészet? Van arra példa, hogy kézzelfoghatóbb változásokat is el lehet érni a színház segítségével. Például a szociális vagy részvételi színházban, elmenni kisebb közösségekbe, feldolgozni egy falu vagy más csoport életét. Csakhogy ez már sokunk komfortzónáján kívül esik. A Krétakör tulajdonképpen nem szűnt meg, hanem tovább fejlődött.”

A kérdésre, ő is úgy gondolja-e, nem csak az a dolga, hogy Csehovot mondjon, kifejtette: “Ha a színház lényegét megérteném, akkor nagyon világos mondatokat mondanék arról, hogy mi a színész dolga. Ez a forma arról szól, hogy a nézők eljönnek, és mi, színészek valamilyen problémát felvetünk, valamit elmondunk, azzal a képességgel és tehetséggel, ami rendelkezésünkre áll. Veszélyes hely lehet ilyen szempontból a színház, ha nem a megszokott biztonságos keretek között működik. Bármikor ki lehet lépni belőle, de ez inkább akkor történik meg, ha valaki félrebeszél vagy meghülyül. Lehet, hogy nem jó a szó, de a színháznak mágikus ereje van, csak nem él vele.”

Arról is faggatták, vágyik-e ilyen színházra:  “Nem vágyom én már semmire. Nem azért, mert mindenféle színházat csináltam már, hanem mert ismerem a határaimat.”

Arról szólva, hogy ő is tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, kifejtette: “Sok indulat is van bennem, mert nem tudom kezelni azt a gyűlöletet, ami az SZFE felé árad. De nekem nincsenek jó válaszaim, a diákoknak sokkal jobbak vannak. Igazából nem tudok ezzel mit kezdeni. Van az egyetemen egy kialakult képzési rend, és most Vidnyánszky akar mellette-helyette egy másféle képzést ideológiai megközelítéssel. Annyira kínos erről beszélni, mert szakmaiatlan az egész. Kőkemény meló elsajátítani a szakmát, rengeteg idő, miközben halljuk, hogy Kaposváron nem tartották meg évekig az órákat? Hogy is van ez? Ez egy szakma, amit meg kell tanulni.”

A teljes interjú ITT olvasható.