Ráckevei Anna pályáról, színházról: „Kell hozzá kitartás, makacsság, hit és erő”
2020. február 29., szombat 07:07
Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas színésznő, Magyarország Kiváló és Érdemes Művésze, az MMA rendes tagja idén ünnepli 60. születésnapját. A Nemzeti Színház Stúdiójáról, a vidéki színházak feladatairól és fővárosi megjelenési lehetőségeikről kérdezte a Fidelio.
A teljes interjút itt olvashatja.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola előtti években a Nemzeti Színház Stúdiójában tanulta a szakmát. Erről szólva azt mesélte: „A próbákon a Nemzeti Színház jeles színészei kifejezett figyelemmel fordultak felénk, kíváncsiak voltak az újabb és újabb stúdiós generációkra, nagyon odafigyeltek ránk. Meg lehetett tanulni a gyakorlatban ezt a mesterséget, hivatást, épp ez volt a Stúdióban a csodálatos. Tulajdonképpen az igazi iskolám ez a három év volt. Amikor negyedjére, 1981-ben felvettek a Főiskolára, már fölvértezve, nagyon nagy előnnyel indultam, hiszen magabiztosabb lehettem, egy csomó gyakorlati tudás birtokában voltam. Három éven át tanulgattam előtte, hogyan kell egy próbán részt venni, hogyan kell a partnerre figyelni, elemezni egy jelenetet, vagy hogyan áll össze egy előadás.”
Ráckevei Annát negyedjére vették fel a Főiskolára: „Kell hozzá kitartás, egy bizonyos makacsság, hit és erő. Annak ellenére, hogy újra és újra elbuktam bennem egyre erősebb volt az az érzés, hogy nekem itt igenis helyem van. Az külön szerencse, hogy én az akkori Nemzeti Színházban ismerhettem meg a színházat, hisz belekóstolhattam a régi fajta színházi hagyományba, működésbe, amit Sinkovits Imre, Lukács Margit, Gobbi Hilda, Major Tamás, Kállai Ferenc, Agárdi Gábor, Raksányi Gellért hordozott. Ugyanakkor megismerhettem az új, az éppen hangot kapó, és feltörekvő új generáció működését is, mert pont velem azonos időben került oda Székely Gábor és Zsámbéki Gábor, akik hoztak egy új színházi szellemet, ízlést, működést és szerencsémnek érzem, hogy ezt is megismerhettem.”
A Madách Színház után a Nemzeti Színházban, a Művész Színházban, a Tháliában volt társulati tag. Aztán 2006-ban vidékre szerződött, a debreceni Csokonai Színházhoz, amelynek igazgatója is volt:„Egy pesti színháznak megvan a saját közönsége, arculata, a látogatói nagyjából tudják, hogy mire számít „hatnak, és a színház is tudja, hogy mi az a színházi ízlés, amit ki kell szolgálnia, amire a közönsége bejön. Vidéken ezzel szemben nagyon sok ízlésnek kell megfelelni, sokféle elvárás van egyszerre, s nem mindig könnyű mindet szem előtt tartani. Továbbá szakmai szempontokat is figyelembe kell venni, ugyanis a színház élő és fejlődő képződmény, ami ha nem fejlődik, ha nem veszi fel a ritmust, ha nem fogadja azokat a szakmai kihívásokat, amik időről időre változnak és fejlődnek, akkor meghal.”