Tízrészes hangjátékot sugároz hétfőtől a Kossuth Rádió. A reménység oszlopa című rádiójáték az 1938-as Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus eseményeiről emlékezik meg. A koronavírus-járvány miatt kis csúszással ugyanis idén ősszel rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Budapesten, és az eseményre Ferenc pápa is ellátogat.

Az egyes részek tíz egymást követő napon kerülnek adásba.

Zsuffa Tünde darabja két idős ember, Lotti néni és öccse, Márton atya nosztalgikus élményeit örökíti meg, akik gyermekként vettek részt az 1938-as eseményen.

A rádiójáték szerzője szerint spirituális töltekezést jelentett a kongresszus az azt követő borzalmak előtt.

Pindroch Csaba, akit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyköveti feladataira kértek fel, reményének adott hangot, hogy ez az esemény egy nagy, lelki összetartó erő lesz Magyarország számára. A Vasárnap.hu kérdezte.

Arról szólva, milyen viszonyban áll egymással művészet és szakralitás, Pindroch Csaba kifejtette: „A szakralitás nem az egyénben, a művészben kell, hogy meglegyen. A művészet maga a szakrális: megmutatja, hogy mi a jó és mi a rossz. Azt gondolom, hogy a színházban egy időt próbált és mindenféle próbákon átesett darab, színmű célja éppen ez. Ennek megvalósításában mindenki részt vesz: a rendező, díszlettervező, de még a súgó is. Valami egyetemes születik – akár szórakoztatva, akár elgondolkodtatva. A nagy művész emberek mind ezt keresik, és ezt csomagolják be különböző csomagolópapírokba. Híres közhely, hogy a vígjátékot drámának kell játszani, a drámát vígjátéknak. Lényegében azonban mindig ugyanazt keresi a művészet: hogyan tud az egyénre, a nézőre úgy hatni, mint ahogy a pap a hívekre, miközben egyetemes igazságokról beszél.”

Pindroch Csaba szerint a játékhoz: „Forró szívre és tiszta fejre van szükség. A technikát, a rutint meg az alázatot a művészet iránt alkalmazva lehet ezt megtenni.”

Arról szólva, hogy Eugenio Pacelli bíborost – akit a későbbi XII. Piusz pápaként ismerünk – alakítja A reménység oszlopa című rádiójátékban, elárulta, konkrétan Ferenc pápával kapcsolatban volt már jó és személyes tapasztalata, aki ugyanolyan emberként mutatkozott, mint bárki más:

„Ez valóban csodálatos találkozás volt, ám egyáltalán nem befolyásolt Pacelli bíboros szerepének alakításában. Érdekes, Ferenc pápától abban az emlékezetes pillanatban pontosan az ellenkezőjét kaptam, mint amit vártam. Egy nagy energianyalábra gondoltam, egy furcsa nagy aurára, és valamiféle pátoszos lebegésre. Ehhez képest egy teljesen hús-vér, mosolygós öregember nyomott a kezembe három rózsafüzért. Hármat adott: egyet nekem, kettőt a szüleimnek – elképesztő élmény volt! Amikor ez az egyházfő megnyilatkozik, a nyilatkozatai rendre botrányt keltenek. Nekem azonban elképesztően tetszenek ezek. Azt mondja, hogy a Teremtés könyvét szimbolikusan kell értelmezni. Vagy amikor a másságról beszél, kijelenti, hogy ő hogyan szóljon abba bele, ha két ember szereti egymást. Nekem ezek a gondolatai iszonyatosan emberiek és modernek. A szó legnemesebb értelmében liberálisak.”

A reménység oszlopa rádiójátékban az 1938-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus szentszéki küldötte határozottan kiáll a kommunista és fasiszta fenyegetéssel és az istentagadással szemben: „Sziklaszilárdan képviseli a hívők és az egyház értékeit. Nagyszabásúan volt jelen a kongresszuson. Megjelenésének megadta a módját: az első és az utolsó mondata magyarul hangzott el. Diplomata is volt a szó legnemesebb értelmében” – fogalmazott Pindroch Csaba.

A teljes interjú ITT érhető el.

Forrás: hirado.hu, Vasárnap.hu