Jászai Mari SzínházOSZTBodrogi GyulaVígszínház
  • facebook
  • instagram
  • 2024. április 20., szombat
    banner_bigBanner3
    banner_bigBanner4

    Radnai Márk, a SzínházTV alapítója: „Az alkotásokat kötelességünk nem kidobni az ablakon”

    2021. február 16., kedd 11:26

    A SzínházTV alapítójával és művészeti igazgatójával, Radnai Márkkal beszélgetett az Index a színház jelenéről és jövőjéről az online világban. 

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Évekkel ezelőtt a Bárka Színházban streamelt egy színházi fesztivál keretein belül, és már akkor úgy gondolta, hogy ebben a formátumban több potenciál van.

    „A Bárkában az volt a felismerésem, hogy az emberek ilyen formában is kíváncsiak a színházra. (…) Akkor jöttem rá, hogy miközben védjük a színház szakrális jellegét, elfelejtjük, hogy valójában miért is jött létre a műfaj: a nézők miatt” – fejtette ki Radnai Márk.

    Radnai szerint az egész színházi világnak ugyanolyan mérföldkő az online tér, mint bármely más művészeti ágnak. Szerinte nem az a kérdés, melyik élmény a relevánsabb, az élő vagy a streamelt, hanem az a kérdés, hogy kinyitjuk-e a színház világát minden színházkedvelő ember felé, és lehetőséget adunk-e annak, hogy az országon belül, a határon túl, netalán még Los Angelesben is legyenek rajongói a magyar színháznak.

    Az alkotó szerint kiderült: az emberek szomjazzák a kultúrát és noha eleinte kikerekedett szemmel hallgatták a SzínházTV ötletét, ő befektetőt keresett.

    „Amikor már nyakig benne voltunk a projektben, újra megkerestem őket. Pár embernek így is sikerült túlságosan részletesen mesélni a projektről: Komáromi Györgyről, aki a Radnóti Színháznak volt gazdasági igazgatója, például kiderült, hogy az e-Színház kuratóriumának elnökségi tagja, vagy valami ilyesmi. Ezt csak most tudtam meg nemrég, de nyáron persze szépen lejegyzetelt mindent, amit felvázoltam, és egy szóval se jutott eszébe megemlíteni, hogy épp a konkurenciát építi. Az e-Színház ráadásul egy hónappal előbb indult, mint mi. Bosszantó volt, de nem tett rosszat a piacnak. A versenyhelyzet mindig jó, így a nézőknek és a színházaknak is lehet összehasonlítási alapja a különböző szolgáltatásokról” – árulta el Radnai Márk.

    „Ezt a kultúrát nem szabad hagyni elveszni, még akkor sem, amikor a szakma elmúlt tíz évét a politika határozta meg. Kiváló előadások, tehetséges alkotók és számtalan izgalmas projekt veszett el a semmibe, miközben telik az idő és generációk tűnnek el a felejtés ködében. Nem baj, ha most kicsit kinyílik a piac, és szakmai szinten is elindul egy verseny. A színházi műveltségünket nem korlátozhatja, hogy hol lakunk és este hétkor épp ráérünk-e. (…) Úgy gondolom, hogy a művészeti alkotásokat kötelességünk nem kidobni az ablakon” – fogalmazott Radnai Márk.

    A teljes interjú ITT olvasható.

    Színházi pillanatok az Instagramon
     -
    HÍREINKET ITT IS KÖVETHETI:
    © 2024 szinhaz.online
      KapcsolatImpresszumMédiaajánlatAdatvédelmi irányelvek
  • facebook
  • instagram