A Színház-és Filmművészeti Egyetem elleni bújtatott kormányzati támadásról írt Radnóti Zsuzsa. Gondolatait elsőként a HVG osztotta meg, a sorait a szerző a Színház Online-hoz is eljuttatta.

Radnóti Zsuzsa írása:

„A Színház-és Filmművészeti Egyetem egykori és jelenlegi hallgatói, oktatói és a vezetőség nyílt levélben, videókon, a televízióban, a Facebookon, egyaránt tiltakoztak az átalakításnak nevezett, bujtatott kormányzati támadás ellen.

„Szabadság felsőfokon” – írják az egyik közös hallgatói bejegyzésben, és ez így, önmagában is egy közösségi jelszó lehetne.

A Parlamentben néhány héttel ezelőtt elhangzott egy kormányzati felvezetés (az ellenzék tiltakozásától övezve), egy törvénytervezet, amely alapítványi fenntartású magánegyetemmé alakítaná át az eddigi önálló státusszal rendelkező, de állami fenntartású oktatói intézményt, irányítását pedig egy öttagú kuratórium vezetné, amelynek tagjaira az egyetem is tehetne javaslatot.

A másik hat egyetem átalakítása már megtörtént, az ottani megbízott kuratóriumi elnökök nevei már ismertek, konkrétan is jelezve a központi, politikai szándékot és követendő utat: például Varga Judit igazságügyi miniszter, Csányi Sándor OTP-vezér.

A Színművészeti Egyetem átalakítási határideje: 2020. szeptember 1.

Ez az elképesztően korai dátum riasztó hozzá nem értést takar, vagy egyszerűen egy hivatalos diktátum, amely semmilyen józan ellenérvet nem vesz figyelembe. Egy ilyen bonyolult, hálózatszerűen felépített, sokfunkciós intézmény esetében a rapid átalakítás következményei beláthatatlanok. (Vagy talán létezik egy másik, még nem is körvonalazott szándék: a lassú kivéreztetés, amikor hosszabb idő alatt cserélik le az egész vezetést, leváltják, elküldik, nyugdíjba küldik vagy maguktól elmennek az alapemberek.)

Minden intézmény életében az időmúlással és a változásokkal párhuzamosan reformokat, konkrét változásokat szoktak végrehajtani, ami azonban mindig belső, szerves előkészítés, tervezés eredménye kell, hogy legyen. Az SZFE nagy hagyományú, történelmi léptékű és gazdagságú intézmény, amely sajátos szakmai, műfaji, személyiségi szempontok alapján, nagytekintélyű mesterek által kialakított elméleti-és gyakorlati módszerekkel válogatja ki, és neveli fel a jövő színpadi és filmes tehetségeit.

Szabad, autonóm szellemiségű fiatalokat formáltak és formálnak, akiknek legjava aztán kiteljesedve, színpadi előadásaikban és filmjeikben, alkalmazkodva, folytatva, továbbfejlesztve, az időbeli változásokhoz igazított, az elődöktől kapott vagy azokon radikálisan túllépő hagyományokat. Így lesznek együtt és egészében részesei a közös munkának, a közös emlékezetnek: mesterek (akik egyszerre tekintélyes alkotók és tanárok) és egykori tanítványok. Vagy úgy, hogy színházalapítókká, vagy úgy, hogy legendás színészekké, filmes és színházi rendezőkké válnak. S ami szintén gyakori: egyszerre lesznek egykori egyetemük korszak-meghatározó mesterei, vezetői, jelentős utánpótlást kinevelve, és közben aktív színházi emberek is. Ezzel gazdagítják az ország színházi és filmes kultúrájának a folytonosságát, a nemzet önazonosságát (ma egyesek idegen szóval ezt identitásnak nevezik).

Régen is, ma is. Már ha lesz hol, és lesz kivel.

Európa boldogabb felén az aktuális, központi kormányzatok rendszerint szellemi, de jóval inkább költségvetési, pénzügyi támogatásokkal biztosítják egy-egy nemzetileg, nemzetközileg kiemelt kulturális intézmény fennmaradását, zavartalan, folyamatos működését, önállóságát, döntési szabadságát.

És ha ezt az autonómiát, ezt a független létezést bárhol, bárki részéről, bármilyen szférából (állami vagy civil szférából) politikai vagy egyéb támadás érné, akkor inkább megvédik, mint sorsára hagyják.

A szerző Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg.

Radnóti Zsuzsa írását elsőként a Hvg közölte.