A legismertebb és legelismertebb magyar dramaturgok egyike. A Vígszínház számos sikerében volt része, nagyon sokat tett a kortárs magyar drámáért. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, létrehozta a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amit minden év február 24-én adnak át – 1967-ben ezen a napon volt a férje, Örkény István Tóték című darabjának ősbemutatója. Radnóti Zsuzsát az Art Is Business kérdezte.

A teljes interjú ITT olvasható.

A Kortárs Magyar Dráma-díjról szólva úgy nyilatkozott: „Természetesen ez egy lehetőség volt, hogy a Kossuth-díjjal járó összeg egy részéből megalapítsam ezt a díjat. Mára már elfogyott volna az alaptőke, ha nem lép be egy új mecénás. (…) Olyan műveket díjazunk kurátortársaimmal, Csizmadia Tibor rendezővel, Lőkös Ildikó dramaturggal, Németh Gábor íróval és Nánay István kritikussal, amelyek vagy a magyar múlt egy kibeszéletlen, tragikus eseményéről szólnak, vagy a mai magyar valóságról mondanak valami fontosat. Én elsősorban az ilyen művek megszületéséért, színpadra kerüléséért dolgoztam. A közéleti, kritikus színházat szeretem, az olyat, amilyen például Alföldi Róbert Nemzetije volt.”

Radnóti Zsuzsa könyveket is írt, az első még 1985-ből a Cselekvés-nosztalgia, és nemrég jelent meg a Megmozdult irodalom, bőséges válogatás az életműből, a válogató Légrádi Gergely író, aki őt tekinti mesterének. Zsuzsa a címadó tanulmányban azt írja, hogy a magyar dráma második aranykora – a huszadik század eleje után – a hatvanas-hetvenes évekre esik, átnyúlva a nyolcvanasokra is. Egy idő óta az irodalomtörténetben szokás prózafordulatról, újabban lírafordulatról beszélni. A kérdésre, beszélhetünk-e drámafordulatról is, úgy fogalmazott:

„Szerintem feltétlenül! Egy nagy nyugati hullámhoz kapcsolódtak akkor sokan, tudva vagy tudatlanul. Elsőként Camus ütött meg új, huszadik századi hangot a Caligulában, amit 1945-ben mutattak be Párizsban, a címszerepben az akkor még teljesen ismeretlen Gérard Philipe-pel. Aztán jött Albee, Beckett, Edward Bond, Ionesco, Harold Pinter… Ennek a hullámnak a hatása jelentkezett nálunk is. Megszólalt egy új, fanyarabb hang a fiatalabb nemzedék alkotásaiban – több kritika, tanulmány jelezte benne Örkény István hatását is. Olyan darabokra gondolok, mint Bereményi Gézától a társadalomkritikus Légköbméter vagy a Halmi. Mind a két bemutató 79-es. Bereményiék kívülről, felülről néztek rá arra a társadalomra, amelyben éltek. Megfogalmazták azt az életérzést, amelyik jellemezte ezt a generációt, azokat, akik a század negyvenes éveiben vagy valamivel később születtek.”

Közéleti megszólalási és annak kapcsán, hogy sok minden háborította fel az utóbbi években, arról is faggatták, mit szól hozzá, hogy 2023-ban Magyarországon rendezik a X. Színházi Olimpiát, a Nemzeti Színház, azaz Vidnyánszky Attila szervezésében, 6,8 milliárd forintból:

„Jó lenne, ha 2023-ban csak olyasmivel kellene foglalkoznunk, hogy legyen-e vagy sem Színházi Olimpia. Félek, hogy súlyosabb kérdésekkel kell majd szembenéznünk. Háborúk és társadalmi válságérzetek sötétítik el a horizontot. De, hogy ne kerüljem meg a választ, riasztó, ahogy a konzervatív kormányzati kultúrpolitika egyre nagyobb teret nyer. Most már a szakmai utánpótlás nevelése is teljes egészében Vidnyánszky Attilának és kuratóriumának irányítása alatt áll. A korszerű színházi gondolkodás és a bátor közéleti véleménynyilvánítás, a kritikus reflektálás a jelenkorra egyre szűkebb körökbe szorul vissza. És így a közönség is egyre jobban elszokik a korszerű hangtól, a nyílt, bátor megszólalásoktól, és a közösségi szembenézést generáló előadásoktól. Nemrég bocsátották el – többek között – Karsai Györgyöt és Jákfalvi Magdolnát, a volt színházi egyetem két kiemelkedő képességű oktatóját, ahogy a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból is a tiltakozó tanárokat. A hatalom szintet lépett. De remélhetőleg a tiltakozások is szintet lépnek.”