Megmozdult irodalom címmel, nemrég jelent meg Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg szakmai életművét összefoglaló, gyűjteményes kötete. Ebből az alkalomból kérdezte a Fidelio otthonában, ahol egykoron Örkény István mellett élt.
„Mondjak még egy jelzőt? – kérdez vissza. (…) Önismeret, nagyon kemény önismeret. Az önismeretem mindig azokat a határokat szabta meg, hogy meddig tudok biztonságban beszélni, véleményt mondani, írni, létezni, beszélgetni. Ez egyben elég erős önkritika is. (…) Nem bántam meg, hogy túl távolságtartó, előre gondolkodó voltam, és soha nem engedtem el magam. (…) Régen, társaságban sokszor nagyon szerettünk táncolni, és én remekül tudtam. Abban nem volt semmilyen határ vagy önkritika. Még akkor sem, amikor már Örkény István felesége voltam. Ő pedig nagyon élvezte.”
Szakmai élete szinte minden pillanatában, jó értelemben vett konoksággal, fáradhatatlanul keresi a potenciális drámaírókat, olyanokat indított el vagy segített színpadhoz jutni, mint Egressy Zoltán, Nádas Péter, Háy János vagy Esterházy Péter. Ennek kapcsán Radnóti Zsuzsa kifejtette: „Kíváncsiság és felelősség, hogy sikerül-e valakit találni beszélgetéseim, találkozásaim vagy a munkám közben, akiben ott van a drámaírói tehetség. Sok olvasás, a kortárs írók műveinek ismerete és állandó figyelem, hátha találok olyan szöveget vagy egy fiatal embert, egy prózaírót, akinek eddig nem jutott eszébe, hogy színdarabot írjon, miközben a dráma ott rejtőzik a szövegeiben. Ezt szeretem még ma is megérezni, fölhozni vagy előhívni. Örömmel veszek részt az Örkény István drámaírói ösztöndíjat odaítélő bizottságban, ami egy évtizedek óta létező állami ösztöndíj, és fiatal pályakezdők jelentkezéseit bírálja el. Most például – miután megírta pályázati darabját – sokat várok Darvasi Árontól. De így, és itt indult el drámaíróként Tasnádi István, Térey János és Pass Andrea is.”
„Horvai például arra tanított meg, hogy a drámaírásban mindig nagyon fontos, hogy tudj felelni a „miért” kérdésre. Miért teszel három jelzőt egy helyett? Miért írod meg öt mondatban, amikor háromban is lehetne? Miért csinálod meg harminc oldalban, mikor az egész csak tizenötöt ér? Miért mondja, vagy teszi a szereplő ezt vagy azt? A drámában mindig törekedni kell a lényegre, a sűrítésre. Még akkor is, ha mondjuk a darab szövege olyan csodálatos lenne, mint egy Shakespeare-szöveg. A semmitmondás, a túlbeszéltség nemcsak a művekben, de egész életünkre jellemző. Itt pedig nem lehet mellébeszélni. Attól, hogy ott ülhettem a próbákon, valahogy megéreztem a színpadi nyelv törvényszerűségeit. Melyik a jó dialógus és melyik nem. Valahogy belém ragadt, és át tudtam vinni párbeszédes szövegek olvasására is. De olyan is volt, amikor azt hittem, jól sikerült egy mű, szaladgáltam rendezőkhöz, hogy olvassák el, aztán megbántódtam, hogy vajon miért nem kell nekik” – mesélte Radnóti Zsuzsa.